Közel kétmillió egy hektár szántó
Fotó: Unsplash

Közel kétmillió egy hektár szántó

A termőföld hektáronkénti piaci átlagára 2020-ban már 1,727 millió forint volt, ami 7,3 százalékos drágulás az előző évhez képest (1,602 millió Ft/ha) az Agrotax Kft. elemzése szerint. A termőföld drágulása évtizedek óta tart, és tavaly már a szántókért átlagosan 1,891 millió forintot kellett a vevőknek adniuk.

A haszonbérleti díjak is emelkedtek, a szántónál az éves átlagos hektáronkénti díj 75 003 forint volt, ami 4 százalékkal több, mint egy éve. Az idén indult az eddigi legnagyobb földbírtokszerkezet rendezés, az osztatlan területek felszámolása, amely mintegy 3-3,5 millió személyt, valamint 2,4 millió hektárnyi területet érint, és az eddig ismert eljárásrendje, ármechanizmusa konfliktusveszélyt is tartogat.

A termőföldértékelés online programjának hazai kifejlesztője és alkalmazója az Agrotax Kft. 2015 óta teszi nyilvánossá az adott évben kifüggesztett hirdetmények adatbázisa (24 645 adásvételi tranzakció) alapján készített éves országos termőföldpiaci körképét. Az Agrotax Iránytű 2020 című kiadvány módszertana kifejezetten célhoz – termőföldek értékbecslése – kötötten szűri, tisztítja és elemzi az adatokat.

​Országos átlagárak

2020-ban a földek átlagosan 1,727 millió Ft/hektár áron keltek el Magyországon, ami 7,3 százalékos drágulás az egy évvel korábbihoz képest (1,602 millió Ft/ha). Tavaly Észak-Magyarország (1,374 millió Ft/hektár) kivételével már mindegyik régiót 1,5 millió forint feletti átlagárak jellemezett. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbbet, 2 millió forint feletti átlagárat a Dél-Alföldön (2,021 millió Ft/hektár) kértek a földért. Budapest (2,854 millió Ft/hektár) után a megyei sorrendben legdrágább Hajdú-Bihar (2,351 millió Ft/hektár), Békés (2,279 millió Ft/hektár) és Tolna (2,073 millió Ft/hektár) megye. A legolcsóbban, 1,5 millió forint alatti átlagáron Zala (1,194 millió Ft/hektár), Nógrád (1,244 millió Ft/hektár), Heves (1,356 millió Ft/hektár) és Borsod-Abaúj-Zemplén (1,422 millió Ft/hektár) megyékben jelentek meg kifüggesztések.

„A gazdasági környezet tavaly nem volt szokványos, a világjárvány mellett a piaci figyelem az idén kezdődő osztatlan közös területek felszámolására terelődött. Ennek ellenére a 30 éve tartó töretlen drágulás nem tört meg, legfeljebb egy-két művelési ágban lassult, amit az átlagár 10 százaléknak kisebb emelkedése is jellemzett" – nyilatkozta Sáhó Ákos, az Agrotax Kft. ügyvezetője.

​Így alakultak az árak művelési áganként

1, Szántók

2020-ban az előző évi átlagárhoz képes 9,8 százalékot drágult a szántó hektáronként átlagára, és elérte az 1,891 millió forintot (2019: 1,721 millió Ft/ha). Minden régióban emelkedtek az árak, a leginkább, 13 százalékkal Közép-Dunántúlon és Észak-Magyarországon, míg a legkevésbé, 8,3 százalékkal a Dél-Alföldön.

Megyéket vizsgálva a Budapesthez tartozó szántóföldek drágultak kiemelkedően (22%), Somogy, Veszprém és Komárom-Esztergom megyékben viszont 16-17 százalék közötti átlagos áremelkedés volt, a legkisebb mértékben pedig Tolna (2,7%) megyében nőttek az árak.

A szántók járási átlagárainál a kisebb területi egységek miatt a fentieknél nagyobb eltérések alakultak ki. A legmagasabb, közel 4 millió forintos átlagár a Hajdúszoboszlói járásra (3,914 M Ft/hektár), míg 3 millió forintot meghaladó átlagár a Hajdúböszörményi (3,379 M Ft/hektár), Debreceni (3,329 M Ft/hektár) járásokra volt jellemző, valamint ide sorolható Budapest is (3 097 ezer forint/hektár). A legalacsonyabb, 1 millió forint alatti átlagos árak a Putnoki (979 ezer forint/hektár) és Bélapátfalvai (982 ezer forint/hektár) járásokban voltak.

2, Gyep

A gyep hektáronkénti ára tavaly 1,436 millió forintra emelkedett, ami 8,2%-kal több mint előző évben (1,327 M Ft/ha). Ebben a művelési ágban a legmagasabb, 2 millió forint feletti átlagár Közép-Magyarországon (2,175 M Ft/hektár) alakult ki, míg a legalacsonyabb ár Észak- (1,194 M Ft/hektár) és Dél Alföldön (1 206 ezer forint/hektár).

3, Erdők

2020-ban az erdőkért átlagosan 977 ezer forintos hektáronkénti árat kellett fizetni, 9,8 százalékkal többet, mint egy éve (889 ezer Ft/ha). Egy millió forint feletti átlagárak Közép-Magyarországot (1,172 M Ft/hektár), illetve Észak-Alföldet (1,005 M Ft/hektár) jellemezték. Ettől kevesebbért, 900 ezer forint alatt egyedül Észak-Magyarországon kötöttek üzletet (871 ezer forint/hektár).

3, Gyümölcsös

Tavaly a fél hektárnál nagyobb, hektáronként 10 millió forintnál alacsonyabb áron gazdát cserélt, gyümölcsös művelési ágban sorolt földrészletek átlagára 2,385 millió forint volt. A legmagasabb, 3 millió forint feletti átlagárak a Közép-Dunántúlon (3,171 M Ft/hektár) és Közép-Magyarországon (3,04 M Ft/hektár) alakultak ki, míg a legalacsonyabbak Észak-Magyarországon (2,063 M Ft/hektár).

4, Szőlő

A fél hektárnál magasabb területű, 10 millió forintos fajlagos ár alatt értékesített szőlő parcellák 2,649 millió forintos átlagáron cseréltek gazdát. A legmagasabb, közel 3 millió forintos átlagárak a Dél-Dunántúlon (2,903 M Ft/hektár) voltak, míg a legolcsóbb, az Észak-Alföldön (1,568 M Ft/hektár).

​Szántók haszonbérlete

Az átlagos haszonbérleti díjak számításához döntően a forintban megadott éves fajlagos (Ft/ha/év) bérleti díjakat használtuk fel.

2020-ban a szántók éves átlagos hektáronkénti haszonbérleti díja 75 003 forintvolt, ami 4 százalékos drágulás az előző évhez képest (72 097 forint/hektár/év). A legdrágábban, átlagosan több mint 80 ezer forintért a Dél-Alföldön lehetett egy hektárnyi szántót éves szinten bérelni, míg legolcsóbban, 62 465 forintért Észak-Magyarországon.

Ne hagyd ki!