Napos és száraz idő várható éjszakai fagyokkal
Fotó: Shutterstock

Még nem örülhetnek a gazdák – időjárás előrejelzés

Megérkezett a legfrissebb, egy hétre vonatkozó agrometeorológiai előrejelzés. Országszerte fokozódott a már eddig is súlyos csapadékhiány, és számottevő változás a következő napokban sem várható, hacsak nem az, hogy az éjszakák az eddigieknél is több fokkal hidegebbek lesznek.


Napos és száraz idő érkezhet éjszakai fagyokkal

Az előttünk álló napokban egy nagy kiterjedésű anticiklon alakítja időjárásunkat. Jellemzően napos, száraz időre van kilátás, jövő keddig esély sincs semmi csapadékra. Északkelet felől igen hideg levegő áramlik fölénk a magasban, ezért már csütörtök estétől a hét további részében kemény éjszakai fagyokra lehet számítani, hajnalonként sokfelé -5 és -10 fok közötti minimum értékekkel, de a környezetüknél alacsonyabban fekvő fagyzugos tájakon -15 fokig csökkenhet a hőmérséklet. Nagy napi hőingás lesz a jellemző, nappalonként a napos időben pénteken csak 4-5 fokig, a hétvégén 4-9 fokig emelkedik a hőmérséklet. Hétfőtől melegedés kezdődik, bár továbbra is sokfelé lesznek éjszakai fagyok, de ezek mértéke csökken, napközben pedig egyre nagyobb területen melegszik 10 fok fölé a levegő. A szél pénteken még sokfelé lesz élénk, a szombattól a jövő hét közepéig viszont jellemzően mérsékelt marad. Jövő szerdán érheti el térségünket egy légörvény, melyhez kötődően néhány milliméter csapadék is hullhat – írja a met.hu.

Az eddigi időjárás hatása a hazai mezőgazdaságra

A jellemzően jól telelt őszi vetéseknek igen nagy szükségük lenne már számottevő csapadékra. A felfagyás veszélye a következő napokban is fennáll, sőt tovább fokozódik. A nagy napi hőingás, kemény éjszakai fagyok és enyhe nappalok mellett a talaj felső, száraz rétege naponta megemelkedik, majd lesüllyed, aminek következtében az őszi vetések gyökérzete károsodhat.

Az igen enyhe, az átlagosnál több fokkal melegebb februári időben a korai növények, mint a mogyoró és az éger már virágozni kezdtek, a som és a csonthéjas gyümölcsök rügyei megpattantak, a déli országrészben már fehérbimbós állapotban vannak. Azóta a hidegben a fejlődésük ugyan megtorpant, de az előttünk álló fagyos éjszakákon így is rügykár keletkezhet a korai csonthéjas gyümölcsösökben.

Az őszi káposztarepce vetése augusztus végén volt ideális, mert a hónap utolsó napjaiban szinte országszerte hullott több-kevesebb eső, de aztán szeptember első fele szárazra sikerült. A Dunántúlon és a középső országrészbe ez után jelentős csapadék érkezett, a kis növények fejlődésnek indulhattak, ezzel szemben keleten, északkeleten kevés csapadék hullott, így hiányosan kelt és nehezen fejlődött a repce. Az őszi kalászosok vetésének a talaj előkészítéséhez többnyire kedvezőek voltak a feltételek, de északkeleten és az Alföld középső részén szinte egész októberben nagyon száraz volt a talaj. Október végére ezeken a részeken 30-50 mm-es csapadékhiány alakult ki az ideálishoz képest. November első dekádjában az addig szárazsággal küzdő területekre is jelentős csapadék érkezett, amire a repcének és a frissen kelt őszi kalászosoknak egyaránt nagy szüksége volt. A november nagy része ismét száraz idővel telt, a hónap végén és december elején érkezett jelentős csapadék. A talajok téli feltöltődését december utolsó dekádjában ismét csapadékos időjárás segítette, a január és a február viszont jobbára száraz időt hozott, a szükségesnél jóval kevesebb csapadékkal. A meteorológiai tavasz is tartósan száraz, hideg északkeleti széllel indult, így a csapadékhiány tovább fokozódott. A szeptember óta összegzett csapadék mennyisége jelenleg a délnyugati országrészben még meghaladja az optimális értéket, de az ország nagyobb részén 80-100 mm-rel elmarad attól.

A hőmérséklet elég tág határok között ingadozott eddig a tél folyamán. Karácsony előtt, illetve januárban is többször sarkvidéki eredetű hideg légtömeg érkezett hazánkba, mely többfelé hótakaró nélkül hozott erősebb éjszakai fagyokat, de ezt a vetések gond nélkül bírták. Február közepétől pedig egyes napokon a déli és nyugati országrészben már a 15 fokot is meghaladta a nappali csúcsérték. Márciusban ismét lehűlés érkezett, így a hőösszeg februári intenzív növekedése megtorpant.

Ne hagyd ki!