Megrepedt a paradicsom, lehet, hogy túl sok vizet kapott

Nagyon vegyes képet mutatnak az Európai Unió és Magyarország paradicsomtermelési mutatói az elmúlt évben. Jelentős mértékben nőtt például az ipari paradicsom-termelés - különösen idehaza -, miközben csökkent a friss fogyasztásra szánt zöldség mennyisége.



Bővült a paradicsom exportja és az importja is

Új hírek érkeztek a paradicsom hazai és nemzetközi piacáról. Ugyan még hiányoznak a teljes termelésre vonatkozóan 2021-es adatok, viszont megtudtuk, hogy 2020-ban 1821 hektárról 154,1 ezer tonna paradicsomot takarítottak be a magyar gazdák.

Azonban vannak erre az évre vonatkozó nyilvános részadatok: például az, hogy mintegy 26 százalékkal, 9,63 ezer tonnára növekedett idén a magyar paradicsom exportja. Legnagyobb mértékben Szlovákia (4,07 ezer tonna) és Románia (2,43 ezer tonna) felé szállítottunk, az idei év első három negyedévében.

Emellett az importunk mennyisége is nőtt mintegy 35 százalékkal 18,6 ezer tonnára az említett időszakban. Ezen belül Spanyolországból a legnagyobb importőrünk) 7 százalékkal, 6,19 ezer tonnára, Olaszországból 58 százalékkal, 728 tonnára emelkedett a behozatalunk. Csökkenés volt azonban a Hollandiából és Németországból érkező paradicsomok mennyiségében: előbbi 49 százalékkal 775,9 tonnára, utóbbi 13 százalékkal 1,31 ezer tonnára esett vissza – írja a Agrokép.vg.hu.

Több az iparnak

Az ipari paradicsom Magyarországon termelt mennyiségéről is szolgáltattak adatokat: 40 százalékkal, 115 ezer tonnára emelkedhet 2021-ben a 2020. évihez képest Magyarországon. Ezzel együtt az ipari feldolgozásra szánt paradicsom felvásárlási ára is emelkedett 12 százalékkal 34,2 ezer forint/tonnára egyetlen év alatt az adott időszakban.

Az előrejelzések szerint a globális ipari paradicsom-termelés 0,9 százalékkal, 38,7 millió tonnára nőhet idén a 2020. évihez képest. Olaszországban 17 százalékkal 6,05 millió tonnára, Spanyolországban 20 százalékkal 3,18 millió tonnára, Portugáliában 26 százalékkal 1,59 millió tonnára emelkedhet az ipar számára termesztett paradicsom mennyisége.

Kevesebb közvetlen fogyasztásra

Az Európai Bizottság statisztikái szerint az Unió idei friss, piacra szánt paradicsom-termése 2 százalékkal csökkenhet a tavalyihoz képest. Ennek a legfőbb oka az, hogy az „Európa gyümölcsöskertjének” számító spanyolországi Almeriában a paradicsom termőterülete 1,5 százalékkal mérséklődött.

Az EU belső piacára Hollandiából 7 százalékkal kevesebb, mintegy 553,9 ezer tonna paradicsom érkezett az idei év első nyolc hónapjában, Spanyolországból pedig 6 százalékkal kevesebb, 414,6 ezer tonna paradicsomot regisztráltak az év első kilenc hónapjában, az előző év azonos időszakához képest.

A Marokkóból származó import viszont 3 százalékkal 281 ezer tonnára nőtt 2021 első nyolc hónapjában 2020 nyolcadik hónapjához képest.

Csökkenő tendenciát mutat azonban a friss piaci paradicsom az Unión kívüli exportja. Az EU kivitele az év első nyolc hónapjában 24 százalékkal 240 ezer tonnára csökkent. Az Egyesült Királyságba irányuló export pedig 22 százalékkal 172,2 ezer tonnára esett vissza.

The Conversation

Ne hagyd ki!