Továbbra is kell engedély  a kerti kutakhoz
Fotó: Shutterstock

Fura fordulattal maradnak engedélykötelesek a háztartási kutak

A Fidesz a törvényalkotási bizottságban még megszavazta az engedélyeztetés eltörléséről szóló módosító javaslatot, a plenáris ülésen azonban külön voksolást kért a témában, és elutasította.


Korábban a WWF nevű nemzetközi környezetvédelmi szervezet szervezet is tiltakozott, amiért a szabályozás fellazítása, az ellenőrzés ellehetetlenítése ösztönzi az ínséges időkben a vízkivételt, és ezt a szakemberek véleményével ellentétben, az utolsó pillanatban csempészték bele egy másról – a „vármegye” elnevezés bevezetésével kapcsolatos változtatásokról – szóló törvényjavaslatba.

Ez valóban így történt, írja a hvg.hu, a törvényalkotási bizottság csütörtökön ezt a szöveget javasolta a vízgazdálkodási törvény módosításaként:

Nem szükséges vízjogi engedély … a háztartási vízigényt kielégítő kút létesítéséhez, üzemeltetéséhez és megszüntetéséhez, ha annak talpmélysége az 50 métert nem haladja meg és az első vízzáró réteget nem éri el.

Ezután jött a fordulat: a Fidesz-frakció, amelynek tagjai a bizottságban megszavazták a javaslatot, a plenáris ülésen külön szavazást kért a kutakat érintő pontokról, és nagy többséggel elutasította őket.

Ne hagyd ki!