Mentőöv egy tengerparti fára akasztva
A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) meghatározta azoknak az ágazatoknak, illetve vállalkozásoknak a körét, melyek az első szakaszban igényelhetik a nulla százalék kamat mellett elérhető, maximum 10 millió forintos Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt.


Mit tud a hitel?

A várhatóan március első felében induló, 100 milliárd forint keretösszegű hitelprogram legfontosabb jellemzői, hogy a teljes futamidő alatt fix nulla százalékos kamatozású, nem kapcsolódnak hozzá banki költségek és három éves türelmi idővel is igényelhetik a vállalkozások, azaz annak törlesztését az adós a hitel folyósítását követően csak 3 év türelmi idő után kezdi meg. Az igényelhető hitelösszeg minimum 1, maximum 10 millió forint, a program 100%-os előleggel lesz elérhető. A hitelt a vállalkozások az MFB Pontok hálózatában igényelhetik, az érintett bankfiókok listája elérhető a www.mfb.hu oldalon.

Mire költhető?

A program bér-, járulék-, rezsi-, működési költség, valamint készlet finanszírozására egyaránt felhasználható, azaz fedezheti azoknak a vállalkozásoknak a működési költségeit, melyeknek jelentősen csökkent vagy elmaradt a bevétele az elmúlt időszakban. A program a likviditási gondok áthidalása mellett segíti a felkészülést arra az időszakra, amikor a járványhelyzet lehetővé teszi a biztonsági korlátozások enyhítését.

Kiknek jár?

A hitelprogram első szakaszának alapvető célja, hogy a leginkább rászoruló vállalkozásoknak nyújtson gyors és kedvező megoldást, ezért a lehetséges hiteligénylők köre a járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett ágazatokból kerülhet ki. Az érintett intézményekkel és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával kialakított listán a turisztika és a vendéglátó- szektor, illetve a kultúra és a sport tevékenységi körei szerepelnek, ugyanakkor már készül a program következő szakaszában elérhető termékváltozat is, amely a tervek szerint jelentősen szélesíti azoknak a vállalkozásoknak a körét, melyek igényelhetik a nulla százalékos kamatozású hitelt.

Bővebb info

Az első szakaszban kedvezményezett tevekénységek TEÁOR kódjait tartalmazó lista elérhető az Összetartók.hu és a www.mfb.hu oldalakon, ahol az MFB folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket a hitelprogramot érintő új információkról, hogy a vállalkozások felkészülhessenek a hitelkérelmek benyújtására.

A nyerő kódok

TEÁOR kódok a program első szakaszában

  1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,
  2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet,
  3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,
  4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,
  5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,
  6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet,
  7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet,
  8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet,
  9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet,
  10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet,
  11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet
  12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet,
  13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),
  14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet,
  15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet,
  16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet,
  17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet,
  18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329),
  19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet,
  20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet,
  21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet,
  22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet,
  23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy
  24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet,
  25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet

Ne hagyd ki!