Légszennyezés és szemetelés egy városban a klímaváltozás küszöbén
Fotó: Shutterstock

A tudósok kiszámolták az üzletembereknek: ennyibe kerül a klímaváltozás

Ha a világ kormányai és nagyvállalatai nem tesznek radikális lépéseket a klímaváltozás megelőzése érdekében, akkor a tőzsdén jegyzett cégek minimum 66 százaléka irdatlan anyagi veszteségekre számíthat - derült ki a WWF és a Metabolic kutatócsoport közös tanulmányából.



Talán ez megteszi a hatását

Úgy tűnik, a tudósok megelégelték a nagyhatalmú szereplők tétlenségét, és elkeseredésükben ott próbálnak hatni rájuk, ahol igazán fáj: a pénztárcájuknál. A szóban forgó tanulmány rámutatott, hogy ha az óriásvállalatok a „business as usual" forgatókönyv szerint működnek tovább, akkor a következő 15 évben a tőzsdén jegyzett vállalatok befektetői összesen 8,4 billió dollárt, azaz nagyjából 2604 ezer milliárd forintot fognak veszíteni. A kutatók felhívták rá a figyelmet, hogy a befektetők nincsenek tisztában azzal, hogy az anyagi sikereik milyen nagy mértékben függenek az óceánoktól. Csak hogy néhányat említsünk, a légitársaságok, az éttermek és a kiskereskedők bevételeinek jelentős része köthető az óceánok és tengerek köré épült szolgáltatásokhoz. Elég csak egy kikötőre gondolni, ahol normális esetben napi szinten rengeteg pénz forog, aminek nem tesz jót a hurrikánok rendszeres tombolása.

Felkorb\u00e1csolt hull\u00e1mok t\u00e9p\u00e1znak egy kik\u00f6t\u0151t

Fotó: Unsplash

Nincs idő a tétlenségre

A világ tudósainak álláspontja szerint a klímakatasztrófa megelőzéshez a globális felmelegedés mértékét két Celsius-fok alatt kell tartani. Ez önmagában is óriási kihívás, de a WWF jelentése most rámutatott, hogy ha ez sikerülne, akkor is 3,3 milliárd dollárnyi pénz és vagyontárgy tűnhet el. A legnagyobb veszélyben a partmenti ingatlanok és infrastruktúrák, valamint a halászati iparág van. Az óceánoktól függő iparágak, például a halászat, a megújuló energia és a kereskedelem globális piaci összértéke 2030-ra meghaladhatja a háromezer milliárd dollárt. A hajózásból származó szennyezés, a tengerszint emelkedése, a túlhalászat és a biológiai sokféleség csökkenése kritikusan veszélyezteti a kék gazdaságot. És ez még csak a jéghegy csúcsa.

A WWF megemlítette az ENSZ november elején esedékes éghajlat-változási csúcstalálkozóját, a COP26-ot.

A COP26 klímacsúcs kritikus pontja a cselekvésnek, a pénzügyi szektornak pedig cselekednie és igazodnia kell a Párizsi Megállapodáshoz, amelynek célja, hogy befektetéseiket olyan ügyekre fordítsák, amelyek támogatják a fenntartható, alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövőt.

Ne hagyd ki!