Hangos, környezetszennyező, színes tűzijátékokat lőnek fel hajókról egy öbölben
Fotó: Unsplash

Eleged van a hangos, füstös  tűzijátékokból? Van megoldás

Az egyesült királyságbeli Derbyshire-ben található Mercia Marina illetékesi úgy döntöttek, hogy szakítanak a Guy Fawkes-nap hagyományával, és tűzijátékok helyett egy drón-show-val lepik meg a látogatóikat.


Formabontó ünneplés

A Derbyshire-i jachtkikötőben idén november hatodikán rendezték meg az Örömtüzek Éjszakájának is nevezett Guy Fawkes-napot. A brit lakosok ezen az ünnepen emlékeznek meg arról, hogy 1605-ben sikeresen megakadályozták az I. Jakab angol király elleni merényletet, amelynek egyik kiötlője Guy Fawkes volt. Idén azonban egy igazán különleges eseménynek lehettek szemtanúi azok, akik hajlandóak voltak elutazni a Mercia kikötőbe. A helyi szervezők ugyanis úgy döntöttek, hogy az Örömtüzek Éjszakáján egyetlen tüzet sem fognak gyújtani, a tűzijátékok helyett pedig elhozzák a közönségnek a világ első Guy Fawkes-napi drón-show-ját.

Alternatív tűzijáték

A technológiát biztosító Flight Shows vállalat összesen 20 drónnal valósította meg a különleges eseményt. A cég tájékoztatása szerint az volt a céljuk, hogy egy olyan „égi előadást" hozzanak létre, amely a környezetet sem szennyezi, és az állatok nyugalmát sem zavarja meg. A drónokat végül két pilóta irányította a földről, a gépek előre beprogramozott színekkel és repülési útvonalakkal különböző mintákat jelenítettek meg az égbolton. Az esemény több mint 1000 látogatót vonzott, és a visszajelzések alapján óriási sikert aratott. Ez azért is fontos, mert a felsorolt pozitívumok mellett jóval költséghatékonyabb is egy Flight Shows-hoz hasonló céget felbérelni, mint egy nagyszabású tűzijáték show-t kivitelezni.

A vállalat honlapján feltüntetett adatok szerint egy 20 drón bevetésével megvalósuló eseményt átszámítva nagyjából 3,8 millió forintból vezényel le a cég.

Ha érdekel egy nagyobb szabású drón-show, ezen a linken találsz egyet.

Ne hagyd ki!