Céges e-autót vennél állami támogatással? 15 millióig ezeket a modelleket választhatod
Fotó:123RF

Céges e-autót vennél állami támogatással? 15 millióig ezeket a modelleket választhatod

Hamarosan indul a roham az állami támogatásért, még nem késő megrendelni az új céges elektromos autódat. Cikksorozatunk mai részében azokat a 12-15 millió forintos kategóriába tartozó autókat mutatjuk be, amelyekre 1,5 millió forintos állami támogatást lehet elnyerni.


Cikksorozatunk első részében a céges e-járművek beszerzésére kiírt pályázat legfontosabb elemeit, a másodikban a részleteit ismertettük. A harmadikban pedig azokat az e-autókat mutattuk be, amelyek a 12 millió forintos felső határral kijelölt árkategóriába tartoznak és 2,5 millió forintos támogatást lehet elnyerni a megvásárlásukra. A sorozat mai, negyedik részében a 12 és 15 millió forintos sávba eső e-autókat mutatjuk be. Fontos tudni, hogy ebben a kategóriában a korábbi pályázatokhoz képest a kiíró a háromszorosára, 500 ezer forintról 1,5 millióra emelte a támogatás összegét. Jó döntés volt, ami komoly lökést adhat a nagyobb hatótávú, nagyobb méretű e-autók elterjedésének. Ebben az árkategóriában ugyanis már olyan modellek is elérhetőek, mint az e-autózás úttörőjeként emlegetett Tesla Model 3-as típusa, mely hatótáv, biztonság és kényelem szempontjából szinte kompromisszummentes e-autózást biztosít.

A döntéshozói számítás és az ösztönzés itt is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, egyes márkaimportőrök jelentősen (akár 1-2 millió forinttal is) csökkentették számos e-modelljük árát idén is, annak érdekében, hogy beférjenek az 1,5 milliós támogatást biztosító sávba, ezáltal felpörgetve a nagyobb értékű e-autó eladásaikat.

A válogatás szempontjai

Összegyűjtöttük azokat az e-autókat, melyek jogosultak a 1,5 millió forintos állami támogatásra. Fontos megjegyezni, hogy az árak már a 1,5 millió forintos állami támogatással, illetve az esetleges importőri kedvezményekkel csökkentett beszerzési árat jelölik. Az egyes regisztrált márkakereskedések további kedvezményeket biztosíthatnak. Továbbá az árak kerekítéssel, illetve ár alapján növekvő sorrendben kerületek meghatározásra. Az ár mellett feltüntettük az adott e-autó nettó akkumulátor kapacitását és a WLTP szerint meghatározott hatótávját is. Azokat az elektromos modelleket is feltüntettük, amelyek nagyobb akkumulátor kapacitással rendelkeznek, így kizárólag a magasabb állami támogatás sávba férnek be. Külön viszont nem mutatjuk azokat az e-modelleket, amelyek kizárólag a felszereltségi szint, vagy extratartalom miatt lépik át a 12 millió forintos beszerzési árat. A 7 vagy többszemélyes állami támogatásra jogosult kínálatot cikksorozatunk következő, ötödik részében mutatjuk be.

Megvásárolható e-modellek:

1.Kia e-Niro 64kWh

A Kia e-Niro 64 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 455 km megtételét biztosítja. A Kia első tisztán elektromos hajtásrendszerrel is rendelhető városi terepjárója. Tágas belső kialakítása miatt a családok és a taxisok egyik kedvenc típusa. A nagyobb akkumulátor kapacitással rendelkező változat több, mint 450 km feletti hatótávjával és villámtöltésével már kompromisszummentes családi e-autózást kínál. Állami támogatással már 11,8 millió forintért elvihető.

2.BMW i3

A BMW i3 37,9 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 260 km megtételét biztosítja. Közel 10 éves múltra visszatekintő prémium villanyautó a piacon. Futurisztikus külső és belső jegyekkel kombinált prémium minőségben összeszerelt városi elektromos autó. Állami támogatással már 11,8 millió forintért elvihető.

3.Nissal Leaf 62kWh

A Nissan Leaf 58 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 385 km megtételét biztosítja. A tavalyi év 3-ik legkeresettebb elektromos modellje volt világon. A kompakt autók közül a legnagyobb helykínálattal rendelkező választás. Megbízható évtizedes technológia, 2-ik generációs dinamikus villanymotor és akkumulátor. A nettó 52 kWh-ás nagyobb kapacitású akkumulátor szerelt változat közel 400 kilométeres hatótávjával az 1-2 gyermekes családok és taxisok kedvenc e-autójává teszi. Állami támogatással már 12 millió forintért elvihető.

4.Hyundai Kona 64kWh

A Hyundai Kona 64 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 449 km megtételét biztosítja. A Hyundai az egyik leghatékonyabb elektromos hajtásrendszerrel kínálja e-autóit, melynek köszönhetően az olyan városi e-terepjárók, mint az elektromos Kona is rendkívül alacsony kalkulálhatunk. A nagyobb akkumulátor kapacitással rendelkező változat 400 km feletti hatótávjával és villámtöltésével már kompromisszummentes e-autózást kínál. Állami támogatással már 12,1 millió forintért elvihető.

5.Skoda Enyaq

A Skoda Enyaq 58 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 390 km megtételét biztosítja. Skoda első elektromos nagyméretű városi terepjárója. A jelenlegi e-SUV kínálat egyik legjobb választása ebben az ártartományban. Állami támogatással már 12,7 millió forintért elvihető.

6.Kia e-Soul 64kWh

A Kia e-Soul 64 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 452 km megtételét biztosítja. A Kia egyik legmegosztóbb külsővel rendelkező típusa. A kissé dobozos külső, hamisíthatatlan dél-koreai belső stíluselemeket rejt. A nettó 64 kWh-ás nagyobb kapacitású akkumulátor szerelt változat közel több mint 450 kilométeres hatótávjával szintén közel kompromisszummentes alternatívát kínál. Állami támogatással már 12,7 millió forintért elvihető.

7.Kia EV6

A Kia EV6 58 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 398 km megtételét biztosítja. A Kia dél-koreai autómárka első, már az alapoktól igazi villanyautónak tervezett modellje, illetve a márka prémium irányba történő stratégiaváltásának első képviselője. A kisebb 58kWh-ás akkumulátorral szerelt változat állami támogatással már 13,5 millió forintért elvihető.

8.Hyundai Ioniq 5

A Hyundai Ioniq 5 58 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 382 km megtételét biztosítja. Az Ioniq 5 a márka első képviselője, mely az e-GMP platformra épül, modern, formabontó, de egyben letisztult külső és belső jegyekkel, innovatív technológiai megoldásokkal felvértezve. Állami támogatással már 13,5 millió forintért elvihető.

9.Tesla Model 3

A Tesla Model 3 50 kWh-ás akkumulátorral rendelkezik, mely a WLTP szerint 448 km megtételét biztosítja. Az e-autózás úttörőjeként ismert autógyártó-techcég Tesla első valódi tömeggyártású és a világ legkeresettebb modellje, mely a hatótáv, a biztonság és a kényelem szempontjából valódi kompromisszummentes e-autózást biztosít. A hazai Tesla márkaképviselet megnyitásával immáron hivatalosan Budapestről is megrendelhetjük Teslánkat. Állami támogatással már 13,5 millió forintért elvihető.

Továbbra se feledjétek, a pályázat benyújtásához regisztrált kereskedőtől történő megrendelés szükséges!


Ne hagyd ki!