Finom sajtok , igaz, nem a kerrierváltó sajtlészítő műhelyéből
Forrás: Shutterstock

Dr. Sajt, aki milliós fizetését és karrierjét hagyta ott a kétkezi munkáért

Jól fizető, menedzseri pozíció helyett inkább a fizikai munkát választotta a többdiplomás dr. Székely Nóra. A HR-es munkakörét feladva manapság sajtkészítőként keresi a kenyerét az orosházi hölgy – nem ő az egyetlen, aki ezt az utat járta be.



Jogászból sajtkészítő

Meglehetősen gyakori, ha valaki fizikai – úgynevezett „kékgalléros" – munkásból szellemi – azaz „fehérgalléros" – munkakörre vált. Az viszont sokkal ritkább, ha egy többdiplomás, az irodai munkáját otthagyva, kétkezi munkásnak áll. Az utóbbi utat járta be az orosházi dr. Székely Nóra, aki jogi és mérnökinformatikus végzettséggel, felsővezetői pozíciója helyett, a sajtkészítést választotta.

Évekig dolgoztam HR-vezetőként, de mindig ott motoszkált bennem valami, valami más. Így végül rátaláltam erre a gyönyörű szakmára, a sajtkészítésre, ahol a kreatív énem ki tudott teljesedni

- magyarázta döntését dr. Székely Nóra a Hellovidék.hu-nak.

Az orosházi hölgy elmondás szerint fiatalon még kétkezi szakmában gondolkodott, azonban nem vették fel a képzőművészeti középiskola szobrász szakára. Később jogi és mérnöki diplomákat szerzet, aztán kiemelkedő fizetéssel felsővezetőként dolgozott, de önazonosságát nem találta meg a szakmában.

A sajtkészítés hobbiként indult.. 2013-ig munka mellett párjával a saját teheneik tejéből állítottak elő és értékesítettek sajtokat. Sokáig meg sem fordult a fejében, hogy feladja a jól jövedelmező munkáját és teljes a figyelmét egy saját, tejipari vállalkozásra fordítsa. Azonban idővel választania kellett a HR-es munkaköre és a hobbija között, és ő a sajtkészítés mellett döntött.

Hosszú tanulás

Az orosházi vállalkozó szerint hosszú út vezetett oda, hogy sajtmesterré váljon, ami rengeteg tanulással volt kikövezve. Először autodidakta módon sajátította el az alapokat, majd a kőrösladányi Kiss Ferenc vezette be a szakma rejtelmeibe. Később egy olasz akadémián képezte magát, aztán OKJ-s sajtkészítő vizsgát tett, végül pedig a sajtmesteri címét is megszerezte.

Hogy maga a sajtkészítés könnyű dolog? Véleményem szerint nem. Persze, lehet sajtot készíteni első alkalommal is, és biztos finom lesz majd a végeredmény, de ez sokkal összetettebb folyamat. Nem elég ismerni egy receptúrát, a folyamatokat is érteni kell. Ugyanazt a terméket akár századjára is ugyanolyan minőségben elkészíteni, megérteni az összefüggéseket, sok-sok tanulás, tapasztalat eredménye'

– mondta a sajtkészítő szakember, aki a jövőben többek között német, francia és angol iskolákban folytatná sajtkészítő tanulmányait.

Székely Nóra cége, a Pipitér Sajtműhely, családi vállalkozás. Az állatok gondozását már nem ő végzi, valamint az értékesítést is átadta a legidősebb fiának, így ő a termelésre tud koncentrálni. A heti 2500 liter tejet előállító és feldolgozó üzemükben többek között 15 féle sajtot, natúr és ízesített joghurtokat, tejfölt, vajat, tejdesszerteket gyártanak. Az üzem kapacitásának körülbelül a fele van kihasználva, de nem terveznek egyelőre bővítést, mert így meg tudnak maradni annál a termelt mennyiségnél, amely a kistermelői jogosítvány megtartásának feltétele.

Kézműves sikerek

Székely Nóráék nem terveznek terjeszkedést, így fenn tudják tartani a cég kistermelői és kézműves jellegét, ezért például internetes értékesítésben nem gondolkoznak. A Pipitér Sajtműhely tulajdonosa külön büszke arra, hogy törzsvásárlóik aránya 80 százalék.

A vállalkozó beszélt arról is, hogy mennyire érzékenyen érintette őket a megugró infláció, vagyis a költségeik érezhető emelkedése. Elmondta, hogy az alapanyagok- és az üzemanyag ára, valamint a munkabér is hatással van az áraikra.

Lehet, sőt biztos, hogy drágábbak vagyunk, mint az iparilag előállított termékek, de például nálunk a málnajoghurt igazi málnát, joghurtot és cukrot tartalmaz. És ennek sajnos ára van

– fejtette ki a magasabb áraik okát a sajtmester.

Dr. Székely Nóra a Hellovidék.hu-val megosztott egy érdekességet is a hazai sajtiparról: több kollégája - például Kun Anita és Reményik Kálmán - jó eredménnyel szerepelnek külföldi sajtversenyeken, ami igen jó hír az egész szakma számára. Pikantériája a történetnek, hogy mindhárman korábban menedzserként keresték a kenyerüket, így fehér gallérjukat kékre cserélték.

Ne hagyd ki!