A Microsoft Excel logója, kezdőképernyője egy okostelefonon és egy laptopon
Fotó: Shutterstock

Így kereshetsz 1 nap alatt 30 milliót Excel táblázatokkal

Kat Norton alig néhány hónap alatt átszámítva körülbelül 310 millió forintot keresett Excel tudásának köszönhetően. Nézzük, mi áll a 28 éves, manapság csak Miss Excelként emlegetett fiatal sikere mögött!


A nagy felismerés

Ahogy a legtöbb embernek, úgy Kat Nortonnak is teljesen megváltozott az élete, amikor 2020-ban berobbant a koronavírus-járvány. Korábban tanácsadóként dolgozott, a vírusvédelmi intézkedések miatt azonban kénytelen volt visszaköltözni a családi házba, ahol home office-ból folytatta tovább mindennapi munkáját.

Néhány hónap után úrrá lett rajta az unalomból fakadó nyugtalanság, ezért úgy döntött, keres magának egy mellékállást. Az egyik nap épp a barátnőjével ötletelt, amikor villámcsapásként érte a felismerés: mi lenne, ha Excel leckéket tenne közzé TikTokon? Ez egy logikus lépésnek tűnt, ugyanis Norton több mint négy éven keresztül oktatta a tanácsadó cég munkavállalóit az Excel boszorkányságaira.

Végül 2020 júniusában közzé tette az első TikTok videóját.

Brutális tempó

Norton az édesanyján és a párján kívül senkinek nem árulta el tervét, de mint mondta, a dolgok hamar drasztikus fordulatot vettek. Naponta egy videót posztolt a TikTokra. Nem kellett sokat várnia a sikerre: a negyedik videóját, amelyben az XLOOKUP keresőfüggvényt magyarázza el a DMX “X Gon’ Give It to Ya” című számának kíséretében, alig néhány nap alatt több mint 100 ezren nézték meg.

Ahogy feltöltötte a hatodik videóját, befutott az első komolyabb érdeklődő: egy informatikai cég vezérigazgatója felkereste, hogy elmondja, mennyire tetszik neki Norton szórakoztató oktatási módszere, és felkérte, hogy készítsen Excel-videókat az ügyfeleinek. Norton elfogadta az ajánlatot és 2020. június 15-én meg is alapította a videókra épülő vállalkozását.

Miss Excel a tanácsadói munkája és az ügyfélprojektjei mellett TikTok fiókját sem hanyagolta el, továbbra is minden nap közzétett egy-egy videót. Októberre követői bázisa már meghaladta a 300 ezer főt. Az Excel videói vírusként terjedtek a kínai appon.

@miss.excel MEET XLOOKUP 👋 #learnontiktok #excel #spreadsheet #exceltips #edutok ♬ X Gon' Give It to Ya (Re-Recorded / Remastered) - DMX

A nagy üzlet

Norton nem titkolt vágya volt, hogy felmondhasson munkahelyén és főállású tartalomkészítőként tengesse tovább mindennapjait. Ennek érdekében kivett két hét szabadságot, amely alatt 100 Excel-minivideót rögzített. Ezeket azonban már nem a TikTok-ra, hanem saját honlapjára töltötte fel egy 297 dolláros oktatási csomagként.

2021 januárjában már átlagosan havi 15 ezer dollár (4 millió 650 ezer forint) folyt be a videókból. Végül február elsején felmondott, hogy minden idejét és energiáját a vállalkozására fordíthassa.

Ez egy igen jó döntésnek bizonyult, a fiatal vállalkozó ugyanis az elmúlt egy évben több mint egymillió dollárt, azaz nagyjából 310 millió forintot keresett különleges tevékenységével. 2021 októberében igen komoly mérföldkőhöz érkezett: egyetlen nap alatt 100 ezer dollárnyi, átszámítva több mint 30 millió forintnyi bevételt könyvelhetett el.

Miss Excel az elmúlt hónapokban PowerPoint, Word, Teams, Outlook, OneNote és Google Sheets oktatási videókkal bővítette kínálatát. Bevételei 95 százaléka oktatási csomagjaiból származik, amelyek árai 44 és 997 dollár között mozognak.

@miss.excel PowerPoint Tip to help you align objects FAST! 💨 #powerpoint#budgeting ♬ Fast (Motion) - Saweetie

Ne hagyd ki!