Az Audius decentralizált zenei streaming szolgáltató bejelentette, hogy megállapodást kötött a TikTok-al. Ennek értelmében az alkotók feltölthetik műveiket az appba, amelyeket a TikTok felhasználók szabadon használhatnak a videóikban.



Út a világhírnévhez?

A megállapodásnak köszönhetően az Audius alkotói egyetlen kattintással átvihetik zenéiket a TikTok-ra. A TikTok-on megjelenő műveiket pedig összeköthetik az Audius fiókjukkal, így növelve a követői bázisukat. Az Audius-t több mint 100 ezer előadóművész használja, akik között olyan nagy nevek is találhatók, mint Skrillex, Weezer, deadmau5, Diplo és Odesza. Az új funkció viszont inkább a kevésbé ismert alkotóknak fog kedvezni.

A TikTok ereje

A kiadó nélküli előadóművészek leggyakrabban úgy töltik fel a műveiket (a TikTok-ra), hogy a laptopjukon elindítják a dalt, amelyet a telefonjukkal felvesznek, majd ezt a felvételt töltik fel háttérzeneként. Nem valami jó megoldás

-nyilatkozta Forrest Browning, az Audius társalapítója a Rolling Stone-nak.

A szakemberek szerint a megállapodás remek lehetőséget nyújt az alkotóknak. Ráadásul az Audius-nak is jót tett TikTok, ugyanis piaci értéke az egyezség megkötése után megugrott, a cikk végén azt is eláruljuk, mennyivel.

Párját ritkító szolgáltatás

Az Audius-t 2018-ban alapították, platformja napjainkban havonta ötmillió aktív felhasználót vonz. Na de miért különleges az Audius? Ez az egyik első zenei streaming szolgáltató, amely blokklánc hálózatokra épül. Magyarul nem egy központi szervezet irányítja, mint a Spotify-t, vagy a SoundCloud-ot, hanem kriptovaluta tulajdonosok.

Az Audius az Ethereum és a Solana blokklánc hálózatokon működik. A platformhoz köthető „vezérlő tokent", az AUDIO-t meg lehet vásárolni, vagy ki lehet érdemelni. Utóbbi a top alkotókra és felhasználókra jellemző.

A tokentulajdonosoknak olyan hatalma van, mint a hagyományos cégek részvényeseinek. Például szavazhatnak a cég döntéseiről, és ellenőrizhetik a lépéseit is. A TikTok-os megegyezés bejelentése után az AUDIO árfolyama egy napon belül megduplázódott, így a cég piaci értéke meghaladta az egymilliárd dollárt.

The Conversation

Friss

Kína hivatalosan is betiltotta a kriptovalutákat

„A virtuális valutákkal kapcsolatos üzleti tevékenység illegális pénzügyi tevékenységnek minősül" – jelentette be Kína központi bankja, ezáltal gyakorlatilag betiltva a kriptovalutákat a kínai piacon.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Unsplash

Hamarosan drónokkal szállítják a kemoterápiás gyógyszereket

Az egyesült királyságbeli Isle of Wight NHS Trust egészségügyi szervezet háromhónapos tesztprogramot indított, amelyben a legénység nélküli légi járművek (UAV) használatának előnyeit vizsgálja a kemoterápiás gyógyszerek kiszállításában.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: pixabay.com

Újratölthető, sötétben világító növények válthatják le az utcai lámpákat

Ambiciózus kutatóknak a nanotechnológia segítségével sikerült olyan növényeket alkotniuk, amelyek huzamosabb ideig világítanak a sötétben. Ha a technológiát tökéletesre fejlesztik, akkor a jövőben a nanonövények felválthatják a nagy energiaigényű elektromos lámpákat.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!