Európában a magyar lakosságnak a legfájdalmasabb az infláció. Legalábbis a GDP-arányosan nagyon magas készpénztartás és az unióban az egyik leggyorsabb ütemű pénzromlásból származó veszteség alapján. Móricz Dániel Holdblogon megjelent elemzéséből emelünk ki néhány fontos részletet.


Ennyit bukunk

A forgalomban lévő készpénz a jelenlegi infláció mellett évente több mint 300 milliárd, háztartásonként 90 ezer forintot veszít a vásárlóértékéből. Valamennyi készpénzt persze kell tartani, de ez az összeg elgondolkodtatóan magas

-olvasható a blogbejegyzésben.

A forgalomban lévő készpénz mennyisége országonként nagyon eltérő a világban, jellemzően a gazdaság éves teljesítményének (a GDP-nek) 3-10 százaléka között mozog, de van példa 1 és 15-20 százalékos arányra is. A magyarok hagyományosan sok készpénzt tartanak és az elmúlt évtizedben ezen minden bizonnyal nem segített a nemzetközi összehasonlításban rekord magas (27 százalékos) áfa-kulcs, valamint a tranzakciós illeték. Annak ellenére, hogy magyar gazdaság érezhetően sokat fehéredett a megelőző 8 évben (az áfa-rés, azaz a be nem szedett adó kevesebb, mint harmadára esett), úgy tűnik az a pénz, ami kikerül a bankrendszerből, az kint is marad. Míg 2010-ben az éves GDP 8,7 százalékának megfelelő mennyiségű készpénz volt forgalomban, ez az arány 2019-re 13,9 százalékra emelkedett. A sok készpénz nem okoz gondot, ha nagyon alacsony az infláció és gyakorlatilag nincs kamat. Nálunk azonban más a helyzet.

  Itthon már elindult a kamatemelés

Magyarországon a jegybank idén már meg is kezdte a kamatok emelését, ami nem meglepő az EU-ban az egyik leggyorsabb ütemű, 4-5 százalékos inflációs számok láttán. Ilyen magas infláció mellett a forgalomban lévő 7500 milliárd forint évente 300-350 milliárd forintot veszít a vásárlóértékéből.

A jegybank, végső soron a magyar állam pedig ennyit nyer ezzel.

A jegybanknak ezt a nyereségét nevezik seignorage-nak (szeniorázsnak). Azokban az országokban, ahol tartósan magas az infláció – mint például Törökországban vagy Argentínában – ebből igen jelentős, a GDP akár 1-2 százalékát is kitevő rendszeres költségvetési bevétel származhat. Nem véletlenül próbál ezekben az országokban minél gyorsabban szabadulni a belföldi készpénztől a lakosság.

Százmilliárdok úsznak el

Természetesen valamennyi tranzakciós célú készpénzre mindig szükség van a gazdaságban, legalábbis addig, amíg a digitális jegybankpénzt be nem vezetik. (Ez azért még sok elemzést, tervezést és vélhetően nem kevés időt igényel.) Így Magyarországon a 300 milliárd fölötti éves értékvesztés csak hipotetikus szám. De a magas készpénztartásnak itthon már kétségkívül emelkedik a költsége.

A lehetséges megoldás

Ha Magyarországon az EU átlagára, 13,9 százalékról 10 százalékra csökkenne a készpénztartás (amire az azonnali átutalás rendszerének sikeres itthoni bevezetésével, továbbá az olcsó utalást kínáló fintech cégek megjelenésével bőven lenne tér), akkor a lakosság évi 100 milliárd forintot kereshetne, ha azt a pénzt lakossági állampapírban tartaná.

Az MNB is sokszor hangsúlyozza, hogy a lakossági állampapír-stratégiának fontos eleme, hogy a jelenleg nem kamatozó hazai megtakarításokat, pénzügyi vagyont (benne a készpénzt, de ide lehet érteni a bankbetétek egy részét is) az állampapírok felé terelje.

A kezdeti 2019-ben látható lelkesedés után azonban a hazai lakosság már csak csökkenő ütemben veszi az állampapírokat. Tekintettel arra, hogy a magyarok nagyon konzervatív befektetők, a sok készpénz mellett a pénzügyi vagyonon belül a betétek magas aránya is nagy hozamáldozattal jár. Nem is beszélve arról, hogy a magyar lakosság híresen kevés részvényt és részvénybe fektető befektetési alapot tart, így az elmúlt másfél év tőzsdei emelkedéséből sem sok hazai háztartás profitált. Pedig jó esély van arra, hogy a következő 5-10 év az elmúlt időszaknál magasabb és gyorsuló inflációt hoz majd, így az elmúlt évtizedhez képest a megtakarításokon belül több reáleszközt érdemes majd tartani.

The Conversation

Friss

Fotó: Shutterstock

A Mol nem hagyja annyiban a Hernádi Zsoltot elmarasztaló horvát ítéletet

A Mol-csoport csalódottságának adott hangot az ítélet kapcsán. Álláspontjuk szerint a legfelsőbb bíróság annak ellenére hagyta helyben a Zágráb megyei bíróság elsőfokú elmarasztaló ítéletét, hogy korábban mind a magyar hatóságok, mind pedig a horvát kormány által kezdeményezett nemzetközi választottbírósági eljárás azt állapította meg, hogy sem a Mol, sem annak tisztségviselői nem követtek el bűncselekményt.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Szálka a vásárlók szemében a faáruk drágulása, lépett a versenyhivatal

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a fa építőanyagok hazai piacán is, hogy megfelelően feltárhassa a drasztikus építőipari drágulás mögött húzódó piaci folyamatokat. A vizsgálat a Nébih ellenőrzéseivel összehangolt helyszíni kutatásokkal indult, a GVH vizsgálói több piaci szereplőnél is megjelentek.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Shutterstock

Horvátországban jogerőre emelkedett a Mol-vezér börtönbüntetése

A horvát legfelsőbb bíróság megerősítette a Zágráb megyei bíróság elsőfokú elmarasztaló ítéletét Ivo Sanader volt horvát kormányfő és Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója egyesített perében - közölte a Jutarnji List című horvát napilap. A nemzetközi választottbíróság szerint viszont Horvátország nem tudta bizonyítani, hogy a Mol (vagy Hernádi Zsolt) megvesztegette volna Sanadert.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!