A szakember szerint ősszel, vagy az év végén tetőzhet az infláció
Fotó: Shutterstock

Mikor lesz csúcson az infláció? A jegybank alelnöke elárulta!

A globális recesszió kialakulásának veszélyére figyelmeztetett a jegybank alelnöke. Emellett beszélt az infláció várható alakulásáról is a közeljövőben, amire jelentős hatással lehet az idei aszály. Több megdöbbentő prognózissal is előállt a szakember.


Tovább emelkedhet az infláció

13,7 százalékos inflációt mért a Központi Statisztikai Hivatal júliusban az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Csak júniusban több mint két százalékkal növekedtek az árak. Ezek az adatok összhangban vannak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi előrejelzéseivel, azonban a váratlanul magas, 16,7 százalékos maginfláció őket is meglepte. A jegybank várakozása jelenleg az, hogy az ősszel, vagy az év végén tetőzhet az infláció, majd jövőre kezdődhet egy lassú mérséklődési szakasz hazánkban és az Unió más országaiban is – írja a Infostart.

Itthon azonban még két, az utóbbi hónapokban felmerült újabb szempontot figyelembe kell venni az infláció mértékének becslésénél. Az élelmiszer- és energiaárak eddigi emelkedése mellett számolni kell ugyanis az aszályhelyzettel, ami a kelet-közép-európai régióban ősztől újabb áremelkedési hullámot indíthat el épp azon termékeknél, amelyek már így is az egyik legnagyobb mértékben drágultak. A másik hatás a rezsiárak emelkedése a legutóbbi kormányzati intézkedés miatt. Ez a szeptemberi számlákban jelenik majd meg, és újabb lökést ad az inflációnak

- írja Virág Barnabás, az MNB alelnökének nyilatkozatára hivatkozva a portál.

20 százalék környékén tetőzhet az infláció hazánkban

A jegybank korábban 15-16 százalékos inflációs maximumra számított idén. A rezsidíjak emelkedése azonban további három százalékkal járulhat hozzá ehhez az értékhez, így a jelenlegi kalkuláció 18-19 százalék… lenne, ha nem sújtaná aszály a mezőgazdaságot, ami az élelmiszerekárak további emelkedéséhez vezethet. Emellett a nemzetközi nyersanyagárak is növekedést mutatnak.

A szakember arról is beszámolt, hogy Kelet-Euróbában nagyjából 13-17, a balti országokban 20 fölötti, Nyugat-Európában pedig 8-9 százalékos inflációt mértek az előző hetekben.

Globális gazdasági válság felé tatunk?

Virág Barnabás szerint őszre nagyon komoly kockázata van a globális recesszió kialakulásának. Mint mondta, a 70-es évek óta folyamatosan fordultak elő gazdasági válságok. Volt stagfláció, energiaválság, tőzsdei válságok, akadtak problémák a feltörekvő piaccal, átéltük a 2008-2009-es globális gazdasági válságot, aztán jött az adósságválság, majd a 2020-21-es koronavírus-járvány.

Most azonban minden jelenség, ami ezeket a válságokat jellemezte, itt van velünk. Magasak a világban az adósságszintek, itt van még a koronavírus, ami ráadásul Kínában még lezárásokat jelent, emelkednek az energiaárak. Olyan puskaporos levegő van, ahol ezek a faktorok nagyon könnyen össze tudnak adódni. Európa ezeknek kitettebb, mint az Egyesült Államok vagy Kína

- fejezte ki aggodalmát a szakember.


Ne hagyd ki!