Kriptovaluták
Fotó: Shutterstock

Veszélyes és kockázatos, mégis 300 millió ember használja: mi lesz a kriptovalutákkal?

Több mint 2500 milliárd USA dollárra nőtt idén a kriptovaluták teljes piaci kapitalizációja és 300 millió ember használja ezeket az eszközöket. Jövőre elkerülhetelen lesz a piac további szabályozása, a blockchain-alapú fejlesztések, valamint további új, digitális pénzügyi megoldások bevezetése lesz fontos trend – derül ki Krocsek Attila, a magyar tulajdonú fintech cég, a BlockBen vezérigazgatójának elemzéséből.

A kriptovaluták azt jelentik a pénzügyi világnak, amit az internet jelentett 30 éve a tömegkommunikációnak. Pénzügyi elemzők világszerte hangsúlyozzák: új világrend van születőben, amelyben már megkerülhetetlenek a kriptovaluták, illetve az ezek technológiai hátterét adó blockchain-megoldások.

A kriptovaluták áttörésének számos jele látható 2021-ben. Az év egyik legjelentősebb pénzügyi eseményévé vált, amikor márciusban a legnagyobb bitcoin tőzsdének számító Coinbase mögött álló társaság, a Coinbase Global Inc. tulajdonosai regisztrálták a cég részvényeit a nyilvános kereskedésbe történő bevezetésre a Nasdaq-on. Áprilisban meg is valósult a történelmi IPO, a cég értéke pedig több mint 100 milliárd USA dollárra (USD) emelkedett.

Októberben debütált az első, Bitcoinhoz kötött tőzsdei alap a New York-i Értéktőzsdén, Bitcoin Futures ETF néven. Mivel a legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta, a Bitcoin árfolyama idén többször is átlépte a 60 ezer USD-t, látható, hogy a befektetők szinte mindenből részesedni szeretnének, ami kapcsolatban áll a kriptovalutákba történő befektetéssel, illetve kereskedéssel.

Muszáj szabályozni

„A kriptovaluták teljes piaci kapitalizációjának növekedési üteme rendkívüli: 2013-ban alig érte el az 1 milliárd USD-t, napjainkban azonban már mintegy 2500 milliárd. Tehát a teljes piac 8 év alatt nagyjából 2500-szoros növekedést produkált. Világszerte már több mint 300 millió ember használ kriptovalutát” – sorolja az adatokat Krocsek Attila, a BlockBen vezérigazgatója. Az év innovatív terméke díjjal kitüntetett, magyar tulajdonú, észt fintech cég igazgatója hozzáteszi: a kriptopiac volatilis, tehát nagy kockázattal járó, de nagy hozammal is kecsegtető pénzügyi termékei egyre nagyobb figyelmet kapnak a hagyományos pénzügyi világ befektetőitől és intézményi szereplőitől egyaránt.

„Az elmúlt években megjelent intézményi befektetők, valamint az egyre szélesedő lakossági igények hatására jelentősen megváltozott a piac volumene, ez a trend várakozásaink szerint tovább erősödik 2022-ben is. Ezzel együtt a piac további szabályozásának kérdése is napirenden lesz, ami a kriptovalutával foglalkozó cégek túlnyomó többsége számára jó hír, hiszen a piac tovább tisztul és még elfogadottabbá válik. A technológiai hátteret adó blockchain-alapú megoldások is egyre népszerűbbek lesznek: becslések szerint közel 12 milliárd dollárt költenek majd a cégek világszerte ilyen fejlesztésekre a jövő évben” – mondja Krocsek Attila.

Jót tesz az állami figyelem

Arra, hogy Magyarországon is egyre nagyobb állami figyelmet kapnak a kriptovaluták, digitális eszközök és az egész piac megfelelő szabályozása, az elemző példaként említi, hogy 2022. január 1-jétől immár az szja-törvény külön szakasza foglalkozik a kriptoeszközökkel. A piac szabályozását azért üdvözli a BlockBen, mert a fintech éppen olyan blockchain alapú megoldásokat kínál magyar és nemzetközi ügyfeleinek, amelyek biztonságosabbá és átláthatóbbá teszik a digitális pénzügyeket.

A növekvő vásárlási igények miatt pedig a magyar piacon is egyre több izgalmas innováció lát napvilágot a digitális pénzügyi eszközök területén. Ilyen például a BlockBen Index Token, vagyis a BIT néven indított kriptoindex is, melynek előnye, hogy a tulajdonosok változatos portfólióval rendelkezhetnek, így nem csupán egy eszköz piaci mozgásának teszik ki magukat. Azok is belevághatnak, akik kezdők a kriptopiacon és nincsenek tőzsdei ismereteik, hiszen az index menedzselését lefektetett szabályok alapján szakértők végzik el helyettük.

Ne hagyd ki!