Euró érme

A Unicor VC azzal hívta fel a magára a figyelmet, hogy mindössze egy euróval száll be ígéretes cégekbe, amelyek gyors növekedéssel elérik az 1 milliárd eurós értéket. A sajátos stratégiát rengetegen bírálják, de a vállalkozás vezetője szerint a siker egyértelmű jele, hogy mások is elkezdték követni a példát.


A céges világban azokat a gyorsan növekvő vállalatokat nevezik unikornisoknak, amelyeknek az értéke eléri az 1 milliárd dollárt. A Unicorn VC Európa legsikeresebb befektetési alapja, ha csak a portfóliójában lévő unikornisok számát nézzük, már ötszáznál tart, amit a következő négy évben szeretne megduplázni. Ezzel nincs is gond, más miatt bírálják őket.

A stratégiájuk nagyon egyszerű, mégis egyedi: 1 eurót fektetnek be fiatal startupokba, cserébe 0,000000001 százalékos részesedésért. George Wilderbottom, a Unicorn VC alapítója elmondta, hogy az első befektetési alapjuk 500 cégbe szállt be, összesen 500 euró befektetésével. A számok alapján viszont bekerültek a valódi, nagy pénzeket mozgató kockázati tőkések dicsőségcsarnokába olyan nevek mellett, mint a Sequoia Capital és az Andreessen Horowitz.

Meg nem értett zseni

George Wilderbottom cégét sok kritika érte a szektor szereplőitől, akik felületesnek és abszurdnak nevezték a filozófiáját. Az üzletembert mit sem izgatják ezek a kritikák, sőt, fel is hozott 3 nyomós érvet a taktikája mellett.

  1. A technológiai és gazdasági újságírók imádják az unikornisokról szóló híreket. Az alapító szerint szinte soha nem foglalkoznak azzal, hogy a tőkebevonás folyamata hogyan zajlott. Szóval, ha egy ilyen hír megjelenik, a cége ott lesz a befektetők között, az meg senkit sem érdekel, hogy mennyivel szállt be. Így óriási médiavisszhangot kapnak, mert rengeteg startup kapcsán fognak írni róluk is. Így lényegében milliós marketingkampányokhoz jut teljesen ingye
  2. George Wilderbottom azt is elmondta, hogy az újságírók mellett vannak mások is, akik nem ellenőrzik a részleteket: a többi kockázati tőkebefektető! Az üzletember cégeinek közel a fele más befektetők pénzével éri el a valódi unikornis szintet. Sokan utánajárás nélkül szállnak be befektetőként, arra alapozva, hogy más megcsinálta helyettük az alapos elemzést mielőtt befektetettek volna.
  3. A befektetések számának köszönhetően a Unicorn VC állandóan az élvonalban van a szakmai lapok „top kockázati tőkebefektetők" listáin. Ennek hála rengetegen szeretnének náluk dolgozni, és be is tudják vonzani a szakma legjobbjait, akikkel ezután már foglalkozhatnak az igazi pénzcsinálással.

George Wilderbottom szerint az egyetlen probléma, hogy túl jól csinálják. Ezt megneszelték többen is, és bizony elkezdték másolni őket. Az üzletember hozzátette, hogy ők voltak az úttörők, de nem tud mit kezdeni a konkurencia kialakulásával. Végül is, a másolás a hízelgés legőszintébb formája, tette hozzá az alapító.


Ne hagyd ki!