Egyre kisebb a különbség az újabb és a korábbi modellek között
Fotó: Shutterstock

Új korszak elé nézünk a mobiltelefonok piacán

Jelentősen átalakulhat a mobiltelefonok ipara és piaca a közeljövőben. Egyre hosszabbá válhat a készülékek élettartama, de az előállításuk költsége is emelkedhet. A szakértő szerint lényeges az is, hogy mostanában lassulni látszik a technológia fejlődése.


Tartósabb és drágább készülékek várhatóak, nem sokkal több tudással

Jóval drágábbak az idei mobilkészülékek, mint a tavalyi vagy tavaly előtti modellek, pedig a tudásuk nem sokkal nagyobb. Ez arra ösztönözhet több felhasználót, hogy régebbi készüléket vásároljon, vagy várjon a vásárlással, és hagyja meg az aktuális telefonját – nyilatkozta az InfoRádiónak Khell Bogdán, a MobilAréna főszerkesztője a Deloitte Global elemzésére hivatkozva.

Az tehát, hogy a készülékek élettartalma megnövekszik, gazdasági kérdés, egy árazásbeli jelenség. (…) Lassult az a fejlődési ütem is, ami a korábbi években jellemezte az okostelefonos piacot. Most ugyanis nincsenek óriási ugrások a teljesítményben, az üzemidőben, a kamerában vagy egyéb funkciókban, hanem csak egy picivel jobbak, picivel tudnak többet, ezért sokan nem érzik az igényt arra, hogy megint beruházzanak egy új készülékbe, hiszen tudják használni a meglévő eszközeiket

– mondta a szakértő.

Erre törekedhetnek a gyártók

A Deloitte elemzése szerint ezzel a gyártók is tisztában vannak, ezért inkább az a fejlesztéseik célja, hogy növeljék a termékeik használhatóságát akár szoftveres támogatással, akár szolgáltatásokkal. Ezeket a készülékekhez lehet megvásárolni: lehet például biztosítási termék, felhő alapú szolgáltatás, vagy online áruház is.

Trend lett a gyártók részéről, hogy ökoszisztémát építsenek, amiben sokféle termék, sokféle szolgáltatás összeköthető egy felhasználói fiók alatt. A gyártók is arra számítanak, hogy nem feltétlen a telefoneladásokból lesz bevételük, ezért alternatív bevételi források után néznek, amikbe inkább a szolgáltatások tartoznak bele

– mondta Khell Bogdán.

Kénytelenek zöldíteni

A statisztikák szerint az okostelefonokhoz éves szinten 146 millió tonna szén-dioxid-kibocsátás köthető. Ebből 83 százalékot tesz ki az 1,4 milliárd új készülék gyártása, szállítása és első éves használata.

Nem kétséges, hogy a legkárosabb tevékenység maga a gyártás, ami minden termék életciklusára igaz – lásd elektromos autók –, ami mellett a használat jóval gazdaságosabb. (…) Nem kizárólag gazdasági érdek húzódik meg a felhasználási idő kitágítása mögött, hanem van egy környezetterhelési aspektusa, ami most épp egybecseng a gazdasági érdekekkel is

- vélekedett a szakértő.

Khell Bogdán szerint a Deloitte elemzését és következtetésit az is alátámasztja, hogy az idei év első negyedévében a telefongyártás és -szállítás volumene nagyjából 14 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A trend tehát már elkezdődött, és a további években is hasonló folyamatok várhatóak.

Ne hagyd ki!