nyelvvizsga, euroexam, angol

Hiába csökken fokozatosan a nyelvvizsgázók száma, a vizsgadíjak tavaly nyár óta drasztikusan emelkednek .


Már 2022 nyarán számos nyelviskolában pár ezer forinttal megemelték a nyelvvizsgadíjakat, de az áremelkedésnek idén sincs vége. Az ELTE Origo Nyelvvizsgaközpontnál tavaly 5000, a Language Certnél 4000, az Euroexamnál pedig mintegy 7000 forinttal kellett többet fizetni egy-egy középszintű, komplex nyelvvizsgáért, mint ezt megelőzően. Így a vizsgázóknak már az elmúlt évben is 40 és 50 ezer forint közötti összeget kellett befizetniük ahhoz, hogy hivatalos bizonyítványt szerezzenek nyelvtudásukról.

Ez is érdekelhet: Több évtizedes szabályokon módosítottak a felsőoktatásban

2022 decemberében vezették be a köznyelvben nyelvvizsga-amnesztia néven ismert jogszabályt, ami 2024-től szabad kezet ad az egyetemeknek abban, hogy eldöntsék, a diploma megszerzését nyelvvizsgához kötik-e. Az Euroexam vezetője, Rozgonyi Zoltán úgy látja, hogy azok az egyetemek, melyek nem az éltanulókért versenyeznek, sokkal inkább hajlandóak többletpontokat adni hallgatóiknak a sikeres nyelvvizsgá(k)ért cserébe. Így a törvénymódosítást övező kezdeti aggodalom ellenére most úgy tűnik, nem annyira tragikus az ilyen módon lemorzsolódó huszonéves nyelvvizsgázók száma.

nyelvvizsga, egyetem,

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock.

Tetszhet: Kevés a diplomás, de más gond is van a magyar oktatási rendszerrel

Habár az Euroexamnál és a Language Certnél még továbbra is épphogy 50 ezer forint alatt vizsgázhatnak a jelentkezők, az Origónál és a Cambridgenél a középszintű nyelvvizsga ára már meghaladja ezt az összeget.

Tavalyhoz mérten átlagosan örülbelül 40 százalékkal emelkedtek a nyelvvizsgák díjai.

Forrás: Eduline

Ne hagyd ki!