Rózsaszín háttér előtt egy nagy máj, körülötte orvosok
Kép: Shutterstock

Óvatosan a tapadásmentes edényekkel és a tartós sminkkel!

A tapadásmentes edényekben és a tartós sminkben is fellelhető vegyi anyag növeli a májrák kialakulásának kockázatát – erősítette meg a korábbi feltételezést a Dél-Kaliforniai Egyetem tanulmánya.


A tudósok régóta sejtették, hogy a mesterséges úton előállított, úgynevezettper- és polifluor-alkil-anyagok (rövidítve: PFA-k) károsítják a májat. A PFA-kat másnéven örökké tartó vegyszereknek is nevezik, mert rendkívül nehezen bomlanak le a bennük lévő erős, szén-fluor kötés miatt.

Áttörő kutatás

A tudósok feltételezését korábban kiterjedt állatkísérletek erősítették meg. A rákkockázat embereken való vizsgálata azonban nem egyszerű feladat. A kockázatot sok tényező befolyásolhatja, rákkeltő anyagok emberi szervezetbe juttatása a kutatás kedvéért pedig kizárt.

Így a Dél-Kaliforniai Egyetem tanulmánya az első, amely emberi mintákkal igazolja az összefüggést a májrák kockázata és a PFA-k között.

Az Egyetem Keck Orvostudományi Intézete több mint 200 ezer Hawaii és Los Angeles-i lakos vér- és szövetmintáját vizsgálta meg.

Ezen a populáción belül 50 olyan résztvevőt találtak, akinek a szervezetében idővel májrák alakult ki. A korábban tőlük vett vérmintában viszonylag nagy mennyiségben voltak jelen bizonyos PFA-k.

A PFOS is egy PFA

A PFA-knak többféle típusuk van, ezek közül az egyik a perfluoroktánszulfonsav, rövidítve PFOS. Ez volt az az anyag, amely a legerősebb összefüggést mutatta a májrák kockázatával a vizsgálatban.

A PFOS-nak leginkább kitett 10 százalékhoz tartozók szervezetében négy és félszer valószínűbb volt a májrák kialakulása, mint azokéban, akiknek a vérében a legalacsonyabb volt a PFOS-szint. Hogy az összefüggés biztos legyen, a kutatók 50 egészséges ember mintáját is összehasonlították a májrákosokéval.

A tanulmány szerint elképzelhető, hogy a PFOS megzavarja a normál májműködést, melynek nyomán felhalmozódhat benne a zsír. Ez úgynevezett „nem alkoholos zsírmájbetegséghez” is vezethet, ami növekvő tendenciát mutat világszerte, évek óta. 2030-ra ez lehet májátültetés első számú oka.

A rákos megbetegedések 10 százalékának állítólag ez az oka.

Ne hagyd ki!