Durván megemelte a kormány a Mol-ra kivetett extraprofit-adót
Fotó: Shutterstock

Durván megemelte a Mol különadóját a kormány

40-ről 95 százalékra emelte a kormány annak a különadónak a mértékét, amelyet a Mol fizet az orosz Ural típusú kőolaj és a Nyugaton mértékadónak tekintett Brent típusú olaj árkülönbözetéből eredő nyeresége után - derül ki a szerdán este kiadott Magyar Közlönyből.


Ez már a második alkalom, hogy a kormány megemelte a nyáron kivetett adót, ami kezdetben még 25 százalékos volt - mostantól pedig gyakorlatilag az árrés egészét elviszi az állam a rezsialapba.

Orbán Viktor miniszterelnök már nap közben utalt arra, hogy az üzemanyag-árstop kedd éjszakai kivezetése után az extraprofitadó emelése várható, és ez a kormányülésen is téma volt.

A portfolio.hu megközelítő számításai szerint a nyári (25%-ról 40%-ra történő) kulcsemeléskor 260 milliárd forintnyi bevételhez jutott volna az állami büdzsé a Mol extraprofitadójából éves szinten, ehhez képest, ha például a 2023-as év egészére vetítjük a mostani változás költségvetési vonzatát (és nem változnak jelentősen az olajárak, a beszerzési feltételek), akkor azt mondhatjuk, hogy a kormány ezzel az intézkedésével talált most 210-220 milliárd forintnyi többletbevételt jövőre a nyári eredeti számításaihoz képest. Arra most nagy szükség lesz.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója kedden késő este jelentette be, hogy a kormány az ellátási zavarok miatt, az ellátásbiztonság érdekében azonnali hatállyal eltörli az üzemanyag-ársapkát. A szakértők nagy szórással, néhány héttől egy-másfél hónapra tették az az időszakot, amíg helyreáll a piac, magyarul mindenhol lesz elegendő üzemanyag és nem kell sorba állni. A többi ársapkáról ITT írtunk.


Ne hagyd ki!