Összesen 58 cég és magánszemély szerepel az új listán
Fotó: Shutterstock

Megjelent a NAV legújabb szégyenlistája

Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a legnagyobb adóhiányosok első negyedéves listáját. Több mint félszáz magánszemély és vállalkozás szerepel a felsorolásban. A NAV 12 milliárd adóhiányt és 17 milliárd büntetést vasalna be rajtuk.


Így néz ki az összesített lista

A NAV minden negyedévben nyilvánosságra hozza azok nevét és elérhetőségét, akiknél a megelőző negyedévben nagy összegű (magánszemélyeknél legalább 10 millió forint, gazdasági és egyéb szervezeteknél minimum 100 millió) adóhiányt állapított meg, amit az adósok nem rendeztek a számukra biztosított időpontig.

A Vámhivatal új adóslistáján összesen 58 adózó szerepel. Ebből 23 vállalkozás és 35 magánszemély. Az adósokon mintegy 11,8 milliárd forint adóhiányt és 17,5 milliárd forint büntetést vasalna be a NAV. A cégek esetében a be nem fizetett adó ezen belül körülbelül 8,2 milliárd, átlagosan 355 millió forint.

A legnagyobb munlasztók száma - ahogyan az összesített adóhiány összege - csökkent az elmúlt évben. Megjegyzendő azonban, hogy a 2021 első negyedévében a listán szereplő adósok 34 milliárdos hiánya rekordösszegnek számított.

A legnagyobb adósok

A lista legnagyobb adósa a budapesti székhelyű Python Team Corporations Kft. A cégnél 3,18 milliárd forint adóhiányt és még kétszer több, 6,41 milliárd forint jogkövetkezményt, azaz bírságot és késedelmi pótlékot állapított meg a NAV. A Python-t 2020 májusában egy Békés megyei, körösladányi férfi jegyeztette be egy fővárosi, VIII. kerületi székhelyszolgáltatós címre. Textil-nagykereskedelem volt a fő tevékenysége, valamint ruházat és lábbeli nagy- és kiskereskedelem, vegyes termékkörű nagykereskedelem. A cégnek nincs beszámolója az igazságügyi minisztérium portálján. A NAV áprilisban rendelte el a kényszertörlését – írja a nyilvános adatokra hivatkozva a Napi.hu.

Az adóslista második helyezettjének, a törlés alatt lévő Gekko Informatikai Kft.-nek sincsen elérhető beszámolója. A vállalkozást 2019 augusztusában hozták létre számítógép és szoftver nagykereskedelem céllal. A budapesti, majd pándi székhelyű kft. 2020 novemberében egy romániai címre bejelentett személyhez került, akinek négy törlés alatt lévő, magyarországi vállalkozása is van. A végrehajtás tavaly januárjában indult a Gekko ellen.

A lista harmadik helyén álló Deposit-Bau Kft. az iparűzésiadó-mentes Újlengyel egyik székhelyszolgáltatós címére van bejegyezve. A cégnek 533 milliós adóhiányához 285 milliós jogkövetelmény társul. A vállalkozás 2020 januárja előtt más néven, más tulajdonosokkal működött, majd egy berekfürdői magánszemély nevére került. Azóta a fő tevékenysége építőipari gépek kölcsönzése, éves beszámolót viszont egyszer sem adott le.

A magánszemélyek között fej-fej mellett áll az első helyeken egy debreceni és egy móri férfi. Tőlük nagyjából 1,5-1,5 milliárd forintos vagyont szedne be a NAV, amely összegeknek körülbelül a harmada az adóhiány. A harmadik helyen pedig egy budapesti férfi szerepel, akinek 373 milliós adótartozás mellett 764 milliós büntetést is be kell fizetnie.

Ne hagyd ki!