Egymillió forintot nyerhet, aki állampapírt vesz
Shutterstock

Egymillió forintot nyerhet, aki állampapírt vesz

Nyereményjátékot hirdetett egymillió forintos fődíjjal a Magyar Államkincstár (MÁK). Az akció célja az öngondoskodás és az állampapír-vásárlások erősítése – közölte a MÁK. A részvételhez november végéig legalább 100 ezer forintot kell fektetni állampapírba.


A MÁK meglévő és új ügyfelei állampapírra váltható utalványt nyerhetnek. A játékon azok indulhatnak, akik új értékpapírszámlát, vagy gyermeküknek Start-számlát nyitnak, és azon legalább 100 ezer forintért vásárolnak állampapírt, vagy már meglévő számlájukon ugyanennyi összeget fektetnek állampapírba szeptember 23. és november 30. között.
A nyereményjátékban az új és jelenlegi ügyfelek között is 1-1 millió forintos fődíj, de összesen 10 millió forint értékű, állampapír vásárlására beváltható utalvány, valamint egyedi ajándékcsomagok találnak gazdára.

A most induló kampány célja az, hogy felhívja a figyelmet az öngondoskodás fontosságára és arra, hogy a megtakarításukat befektetni szándékozók mindezt díjmentesen és biztonságban tudják megtenni a Magyar Államkincstár szolgáltatásain keresztül.

A közleményben a MÁK azt írja, hogy a kincstár piacvezetőnek számít az online állampapír értékesítésben, valamint a személyes megjelenés nélküli, ügyfélkapus értékpapírszámla-nyitás szolgáltatásban is élen jár. A kincstár kezeli a lakossági típusú állampapír-állomány 60 százalékát, az ügyfelek száma már megközelíti az 1 milliót.
A magyar családok már mintegy 400 ezer gyermek részére nyitottak Start-számlát, akik 350 milliárd forint értékben birtokolnak Babakötvényt.

Appon is lehet számlát nyitni

Tavaly december óta lehet mobilapplikáción vagy számítógépen keresztül számlát nyitni a Magyar Államkincstárban mindössze néhány kattintással, írta közösségi oldalán a pénzügyminiszter, aki összesítette a legfrissebb adatokat. A magyar családok 9 hónap alatt 100 ezer új kincstári számlát nyitottak és 115 milliárd forintnyi értékpapírt vásároltak.

Rekordon a megtakarítások

Nemrég írtunk arról, hogy a második negyedévben soha korábban nem látott összeget tettek félre a magyarok. A jegybank adatai szerint 2723,4 milliárd forintnyi friss pénz került valamilyen pénzügyi eszközbe. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss előzetes adatai szerint a második negyedév végén 105 517 milliárd forinton tetőzött a lakosság pénzügyi vagyona. Állampapírba a második negyedévben 470 milliárd forint friss pénz került, összesen 14 582 milliárd forintot tart itt a lakosság.


Ne hagyd ki!