A Toyota új személyautói voltak a legnépszerűbbek  januárban.
Fotó: Shutterstock

Helycsere történt itthon a  legkeresettebb autómárkák rangsorában

Trónfosztás történt a személyautók piacán januárban Magyarországon. A Suzuki sokáig vezette az új forgalomba helyezések listáját, múlt hónapban azonban egy másik japán márka állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.



Nem a Suzuki volt a legkeresettebb márka

Hónapok után először fordult elő, hogy nem új Suzuki személyautótból helyeztek forgalomba egy adott hónapban legtöbbet Magyarországon. A helyét idén januárban a Toyota vette át. Az előbbiből 1029 új járművet regisztráltak az év elején, ami 12,72 százalékos részesedést jelent a teljes havi piacból. Az utóbbiból ezzel szemben 1115-öt (13,79 százalék). Harmadik helyen a Ford végzett 828 személyautóval (10,24 százalék), a negyedik pedig a Skoda lett 673 járművel – írja a Datahouse adataira hivatkozva a vg.hu.

Meglehetősen gyengén kezdte azonban az új autók piaca az idei évet. Összesen 8088 új személyautót értékesítettek januárban, ami 8,8 százalékkal kevesebb mint a tavalyi év első hónapjában, valamint 20 százalékkal marad el 2020 azonos időszakától. 2021-ben egyszer sem volt ilyen alacsony a forgalomba helyezések száma, mit a megelőző hónapban, de két évvel ezelőtt is csak a nagy lezárások idején, áprilisban és májusban volt ennél kevesebb.

Az európai és a világpiacon is tarolt tavaly a Toyota

Nem csak hazánkban népszerű a japán márka. Néhány napja írtunk róla, hogy a Toyota Motor autógyártó tájékoztatása szerint globális járműeladásai 10,1 százalékkal ugrottak meg tavaly, ezért zsinórban második éve vezeti a világ legnépszerűbb és legkelendőbb autóinak listáját.

2021-ben 10,5 millió járművet adott el, ez a szám magában foglalja a Daihatsu Motors és a Hino Motors leányvállalatok eredményeit is.

A Volkswagen ezzel szemben 8,9 millió járművet értékesített, 5 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban, ami egyben 10 éves negatív rekordnak számít.

Toyota jobban átvészelte az elmúlt két év ágazati válságát – óriási alkatrészkészletekkel rendelkezett a cég, és egyébként is Japánt és Ázsia egyes részeit jóval kevésbé sújtotta a chiphiány, mint Európát -, előrejelzése szerint a március 31-én záruló üzleti évében nem tudja teljesíteni a korábban kitűzött kilencmilliós eladási célt.

A gyártó tavaly Európában is növelni tudta eladásait: 1 076 300 Toyota és Lexus kelt el, ami 8 százalékkal haladja meg a 2020-as eredményeket. Piaci részesedése 6,4 százalékra gyarapodott, jelenleg a Toyota a második legnépszerűbb márka kontinensünkön.

Sikereiben nagy szerepet játszott, hogy számottevően növekedett az érdeklődés az elektromos és hibrid autói iránt. Tavaly 623 777 hibridet adott el, ami 19 százalékos javulást jelent a megelőző évhez képest. Az európai eladások 58 százalékát a hibrid autók tették ki.

A Toyota legkeresettebb márkái a RAV4, a Corolla és a Yaris, míg a Lexus-é az RX, a NX és a UX voltak.

Ne hagyd ki!