F-150 Lightning

F-150 Lightning

Fotó: Shutterstock

Drágulnak az elektromos autók

A Ford növeli az elektromos F-150 Lightning kezdőárát a „jelentős nyersanyagáremelkedés és más tényezők” miatt. Nem ő az egyetlen gyártó, aki ilyet lép.


A detroiti központú autógyártó közlése szerint a drágulás azokat a vásárlókat nem érinti, akik a szállításra várnak. Azokat azonban igen, akik lefoglalták, de még nem rendelték meg a járművet.

Minden gyártó emel

A F-150 Lightninghoz ezután 47 ezer (18 millió forint) és 97 ezer dollár (37 millió forint) közötti áron lehet hozzájutni a korábbi 40 ezer (15 millió forint) és 92 ezer dolláros (35 millió forint) összegek helyett. Látható, hogy a drágulás átszámítva mintegy hárommillió forint. Az ár nem tartalmazza az adókat és a szállítási költséget.

A növekvő infláció és az emelkedő nyersanyagköltségek miatt korábban a General Motors is feljebb vitte a Hummer e-autó árát mintegy 6250 dollárral (2,4 millió forint). Az e-autó startupok, mint a Rivian és a Lucid ennél jelentősen nagyobb áremelkedést jelentett be, és a Tesla is emelt.

A Ford a múlt héten nyitotta meg újra az F-150 Lightning megrendelési lehetőségét. Az nem világos, hogy a vevőknek mennyi ideig kell várniuk a leszállításra, amelyek várhatóan az ősszel indulnak.

Drága, de nem kell tankolni

A pandémia alatt az akkumulátorok nyersanyagára több mint duplájára emelkedett.

Az e-autó-specifikus költségek 4500 dollárra (1 millió 700 ezer forintra) emelkedtek az elmúlt két évben a korábbi nagyjából 2000 dollárról (761 ezer forintról). Jelentősen nőtt a kobalt, a nikkel és a lítium ára is, amely mind kulcsfontosságú az e-autók akkumulátoraihoz. Részletek itt. 2023 végére történhet, meg, hogy a lítium ára csökkenésnek indul.

Az e-autó drágul, de közben az üzemanyag ára is emelkedik. Itt írtunk arról, hogy itthon megugrott a kereslet az elektromos autók iránt.

Ne hagyd ki!