Ford autóösszeszerelő üzem
Fotó: Shutterstock

A Ford elhalasztja spanyolországi beruházását

A Ford a megváltozott európai gazdasági kilátásokkal indokolta a döntést. Az autógyártó ugyanakkor hangsúlyozta, hogy továbbra is elkötelezett valenciai üzeme mellett, ahol júniusi bejelentése szerint elektromos autók gyártására készül.


A Ford közleményéből kiderül, hogy nem kívánja igénybe venni a dél-európai ország uniós helyreállítási alapját az e-autók 2025 júniusára tervezett piacra dobásához.

A távlati terv marad

Az amerikai autógyártó ugyanakkor leszögezte, hogy együttműködik a helyi hatóságokkal más közfinanszírozási lehetőségek felkutatásában annak érdekében, hogy 2030-ra teljes kínálati palettáját elektromos autókra váltsa.

A Ford közleményében nem részletezte, hogyan módosultak az európai kilátások. Az autógyártó a héten bejelentette, hogy összesen 3 ezer állást szüntet meg, főként Észak-Amerikában és Indiában.

Átszervezés

A valenciai üzemet egyelőre nem érinti a munkaerőcsökkentés, közölte a spanyolországi Ford szóvivője. Ugyanakkor azt már korábban jelezték, hogy a munka átszervezésére készülnek, miután az elektromos autók összeszerelése kevesebb munkaórát kíván, mint a hagyományosaké.

Sem a szakszervezet, sem a spanyol ipari minisztérium nem tartja nagy jelentőségűnek a Ford friss bejelentését, miután a döntés nem érinti a Ford spanyolországi gyártásával kapcsolatos terveit.

A Ford májusban kért a Spanyolország rendelkezésére álló uniós pandémiás helyreállítási alapból, és 106 millió eurót (43,4 milliárd forintot) kapott volna.

Ne hagyd ki!