Egy feltöltéssel akár 1000 kilométert is megtehet vele az autó
Fotó: Shutterstock

Olcsó és nagy teljesítményű okosakkut mutattak be

Új autós szuperakkumulátort mutatott be az Our Next Energy. Az aksiban nincs se kobalt, se nikkel, így valamivel olcsóbb, mint a „hagyományos” társai és kevésbé robbanásveszélyes. Egy feltöltéssel akár 1000 kilométert is megtehet vele egy autó, valamint legfeljebb két óra alatt feltölthető. Az élethosszát pedig mesterségesintelligencia-alapú technológiával hosszabbítanák meg.


Új szuperakkut mutatott be az Our Next Energy

A lítiumion akkumulátorok adják az elektromos autók árának a 35-40 százalékát. Bár az árszintük sokat esett 2010 óta, kilowattra lebontva így is nagyjából másfélszer drágábbak, mint a belső égésű motorok. Ennek az oka elsősorban az, hogy a gyártásukhoz olyan költséges és ritka anyagokat használnak, mint a nikkel, a kobalt és a lítium.

Erre a problémára kereste a megoldást a Detroitban alapított Our Next Energy (ONE). Olyan aksit fejlesztettek ki, amelyben a kobaltot és a nikkelt a jóval olcsóbb és könnyebben beszerezhetőm, illetve fenntarthatóbban termelhető vas és a mangán helyettesítik.

A ONE tájékoztatása szerint az új lítium-vasfoszfát (LSP) akkumulátoraikkal az elterjedt technológiához képest akár kétszer akkora hatótávolságot tehetnek meg az autók. Emellett nem tűz- és robbanásveszélyesek. A menettávot 500–600 kilométerre növelték, de gyártanak olyan, két akkumulátoros rendszert is, amellyel akár 1000 kilométer is megtehető egy töltéssel, ami legfeljebb két órát vesz igénybe.

A HVG megjegyzi, a ONE évente 50 ezer akkumulátor gyártására képes. Ezeket elsősorban csomagkiszállító elektromos teherautókba értékesítik. Azonban a közelmúltban kötöttek egy előzetes megállapodást a BMW-vel, amely alapján a német vállalat beszállítói lehetnek. Azonban ehhez jócskán meg kell emelniük a gyártási kapacitásukat.

További céljuk, hogy mesterségesintelligencia-alapú technológiával az akkumulátoraik hasznos élettartamát 750-800 ezer kilométerre növeljék, így 10-15 évig működőképesek maradhatnának.

A napjainkban használtaknál környezetkímélőbb aksit is bemutattak

A Journal of American Chemistry pedig arról számolt be néhány hete, hogy olyan akkumulátortípust hoztak létre a dél-ausztráliai Flinders Egyetem és a kínai Zhejiang Sci-Tech Egyetem kutatói, amely veszélyes anyagok helyett vízalapú elektrolitokat használ. Ezek sokkal ember- és környezetbarátabbak, mint az akkumulátorgyártásban elterjedt megoldások.

Az Interesting Engineering szerint az akkumulátor stabilan 1,25 V kimeneti feszültséget és 110 mAh/g kapacitást képes biztosítani 800 töltési cikluson keresztül, minimális degradáció mellett.

Az alumínium-ion akkumulátorokban nagy lehetőségek rejlenek a lítium-ion akkumulátorok alternatívájaként, ugyanis már most is széles körben használják ezt szórakoztató elektronikai termékekhez: elektromos járművekhez, és megújuló energiatároló rendszerekhez is

- idéztük Zhongfan Jiát, az ausztrál egyetem egyik kutató professzorát a napokban.

Az aksi fejlesztői remélik, tovább tudják javítani az akkumulátor teljesítményét, és növelhetik a gyártási kapacitásukat is.

Ne hagyd ki!