A vezetés közbeni telefonnyomkodást is kiszűri a rendőrségi kamera
Fotó: Shutterstock

Új módszerrel szúrhatják ki a szabálytalan autósokat

Olyan kamerát fejlesztettek ki a hollandok, ami azt is kiszúrja, ha valaki a telefonját nyomkodja vezetés közben. Igen nagy a nemzetközi érdeklődés a technológiára, és több országban is teszteli a rendőrség.


A vezetés közben a telefonjukat nyomkodó sofőröket is kiszúrja egy rendőrségi kamera

A MONOcam nevű kamerákat Hollandiában fejlesztették ki. Szülőhazájában és Németországban a rendőrség használja, általában felüljárókról, az alul futó útvonalon haladó autók ellenőrzésére. Ugyanis onnan jobban belátható az utastér.

A telefonhasználatot felderítő kamerarendszer automatikusan felismeri és rögzíti a telefonokkal kapcsolatos jogsértéseket. Például azt, ha valaki szöveges üzeneteket pötyög, vagy pörgeti az üzenőfalát vezetés közben. A kamera azt is látja, ha a sofőr a készüléket lejjebb, esetleg a kormány mögött vagy mellett tartja.

A Vezess megjegyzi, a hollandok és a németek mellett más országok rendőrségeinek a figyelmét is felkeltette az eszköz. Például Luxemburgban is hamarosan tesztelhetik a kamerákat. Ausztráliában pedig korábban is használtak hasonló technológiát. Ott több tucat ilyen készüléket élesítettek azért, hogy csökkentség a vezetés közben mobiltelefont nyomkodók, így a közúti balesetek számát.

Emelkednek a gyorshajtásért járó bírságok

Egyébként már megjelent az a kormányrendelet, amely megemeli a gyorshajtásért és az egyéb közlekedési szabálysértésekért kiszabható pénzbírságok összegét Magyarországon. A rendelet alapján aki 50-es vagy az alatti sebességkorlátozásnál

  • 15-25 km/órával lépi túl a sebességhatárt, 39 ezer forint bírságot kaphat szeptembertől.
  • 25-35-ös túllépésnél 58 500,
  • 35-45-ösnél 78 000,
  • 45-55-ösnél 117 ezer,
  • 55-65-ösnél 169 ezer,
  • 65-75-ösnél 260 ezer,
  • 75 km/órásnál nagyobb sebességtúllépésnél pedig 390 ezer forint büntetés jár.

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 50 és 100 km/h között van meghatározva, a legalsó, 39 500 forintos sáv a 15-30 km/h-s túllépésért jár, a legfelső 390 ezres pedig ha legalább 105-tel többel ment az illető.

Ha a megengedett legnagyobb sebesség 100 km/h felett van megszabva, 20-35 km/h-s túllépésnél 39 ezer forintos csekk várhat a gyorshajtóra. 110-zel a megengedett tartomány fölött pedig 390 ezres.

Néhány egyéb tétel

65 ezer forintra pedig azokat büntethetik, akik vasúti átjáróba hajtanak a tilos jelzés ellenére. Egyéb behajtási tilalmak megszegése 39 ezerbe kerül.

Ugyancsak 65 ezerrel sújtható az, aki megszegi a kötelező haladási irányt. A leállósávon való haladás pedig 130 ezer forint bírságot vonhat maga után.

Mindemellett, ha a sofőr véralkoholszintje 0,30 gramm/liter alatt marad, vagy a levegőalkohol-koncentrációja kevesebb mint 0,15 milligramm/liter, akkor 39 ezer forintra bírságolható. Ennél nagyobb értékeknél 130 ezerre rúg a büntetés.

Ne hagyd ki!