Volvo XC90
Volvo

Magyarországon az új Volvo, így árazták be

Potom 34,5 millió forintért már kihozható a magyarországi autószalonokból is az új, ráncfelvarrott Volvo XC90. A prémium plug-in hibrid divatterepjáró 5,4 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra.


Megkezdődött a felfrissített Volvo XC90 hazai forgalmazása. A 2014-ben bemutatott és 2019-ben ráncfelvarrt, nagy méretű SUV legújabb verziója már elérhető a magyar piacon, elsőként a T8-as típusjelzésű, 455 lóerős összkerékhajtású plug-in hibrid csúcsmodell formájában. Ez a prémium divatterepjáró egy 2 literes, 4 hengeres benzinmotorral van felszerelve, hivatalos hazai alapára pedig 34,5 millió forint - írja a HVG.

A B4 és a B5 ára egyelőre homályban marad

Az \u00faj Volvo XC90

Volvo

A belépő szintű Core felszereltségű verzió mellett a jobban felszerelt Plus és Ultra modellek is elérhetők, 35,8, illetve 37,7 millió forintos induló áron. A 250-300 lóerős B4-es és B5-ös modellek hazai árai egyelőre nem ismertek.

Az új XC90 T8 hétféle fényezéssel és 20-22 colos kerekekkel választható, és 5,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre. Végsebessége 180 km/h-ra van korlátozva, és akár 71 kilométert is megtehet tisztán elektromos üzemmódban.

Mindeközben visszaváltanak

A Volvo elektromos autókat illető irányváltásáról nemrégiben derültek ki fontos információk: például az, hogy eredeti terveivel ellentétben a svéd gyártó mégsem áll át 2030-ra teljesen az elektromos autókra. Ennek fő oka, hogy a fogyasztók inkább az olcsóbb és kényelmesebb hibrid autók felé fordultak.

Hogy mit tudnak ajánlani eközben a potenciális vásárlóknak az Audi divatterepjárói, a nemrégiben leleplezett Q8-as csúcsmodelljei, a felfrissített RS Q8-as, és a vadonatúj RS Q8 performance, arról ebben a cikkünkben írtunk.


Ne hagyd ki!