Idén májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.


A Központi Statisztikai Hivatal májusra is ugyanakkora éves drágulást mutatott ki, mint áprilisra. Ennél utoljára 2012 őszén volt magasabb az infláció. A jegybank vezetői jelezték, már júniusban közbeléphetnek, hogy csökkentsék a pénzromlás mértékét. Ez a gyakorlatban alapkamat-emelést jelent. Döntés június 22-én, a Monetáris Tanács soron következő ülésén várható leghamarabb.

Az infláció 2020 májusához képest így alakult:

  • Az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal nőtt. Azért csak ennyivel, mert a sertéshús ára 7,5 százalékkal alacsonyabb most, mint egy évvel ezelőtt, szinte minden más drágult.
  • Az étolaj 24,6, a tojás 8,7, a liszt 6,3, a rizs 6,1 százalékkal lett drágább. A sertéshúson kívül a krumpli, valamint a gyümölcs lett jelentősen olcsóbb, 3,8, valamint 2,1 százalékkal.
  • Óriásit nőtt a cigaretta és más dohányáruk ára, ott 19,8 százalékos a drágulás. A szeszes italok ára 3,4 százalékkal van az egy évvel korábbi fölött.
  • A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 3,5 százalékkal drágultak.
  • Az egyéb cikkek, üzemanyagok elnevezésű csoportban 13,4 százalékos áremelkedést mértek. A járműüzemanyagok ára 36,2 százalékkal magasabb most, mint egy éve.
  • A szolgáltatások átlagosan 2,1 százalékkal drágábbak az egy évvel korábbinál.
  • A háztartási energia csak 0,4 százalékkal drágult az áram, a vezetések gáz és a távfűtés árának évekkel korábbi befagyasztása miatt.
  • A ruhák és cipők pedig átlagosan 1 százalékkal drágábbak, mint egy évvel ezelőtt.


Friss

Frázispufogtatás helyett: Így tudsz kitűnni az állásinterjún

Egy állásinterjún mindenki a legjobb oldalát akarja megmutatni. Sokan azonban olyan kliséket durrogtatnak, amelyekkel eljátsszák az esélyeiket. Egy 15 éve a szakmájában tevékenykedő profi karrier tanácsadó megosztotta a CNBC-vel, hogyan tehetik a jelentkezők emlékezetesé a performanszukat.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Leon on Unsplash

Néhány tipp, hogy ne hagyjanak faképnél a dolgozóid a járvány után

Egyre több távmunkás életében közeledik az a dátum, amikor vissza kell térni az irodai munkavégzéshez, legalább részlegesen. Ezzel az a baj, hogy a munkavállalók nagyon megszerették a home office világát. Olyannyira, hogy inkább felmondanak, mint hogy visszatérjenek az irodába.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS
Fotó: Daikin

A klíma megfelelő telepítésén nem érdemes spórolni! (x)

Egy jó minőségű klíma kiváló választás, ha sok éven át szeretné élvezni a kellemes hőmérsékletet, jó közérzetet otthonában. Ahhoz viszont, hogy a klímája megbízhatóan, hatékonyan és költségtakarékosan működjön, megfelelően kell azt telepíteni.

TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!

Idén májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen.


A Központi Statisztikai Hivatal májusra is ugyanakkora éves drágulást mutatott ki, mint áprilisra. Ennél utoljára 2012 őszén volt magasabb az infláció. A jegybank vezetői jelezték, már júniusban közbeléphetnek, hogy csökkentsék a pénzromlás mértékét. Ez a gyakorlatban alapkamat-emelést jelent. Döntés június 22-én, a Monetáris Tanács soron következő ülésén várható leghamarabb.

Az infláció 2020 májusához képest így alakult:

  • Az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal nőtt. Azért csak ennyivel, mert a sertéshús ára 7,5 százalékkal alacsonyabb most, mint egy évvel ezelőtt, szinte minden más drágult.
  • Az étolaj 24,6, a tojás 8,7, a liszt 6,3, a rizs 6,1 százalékkal lett drágább. A sertéshúson kívül a krumpli, valamint a gyümölcs lett jelentősen olcsóbb, 3,8, valamint 2,1 százalékkal.
  • Óriásit nőtt a cigaretta és más dohányáruk ára, ott 19,8 százalékos a drágulás. A szeszes italok ára 3,4 százalékkal van az egy évvel korábbi fölött.
  • A tartós fogyasztási cikkek átlagosan 3,5 százalékkal drágultak.
  • Az egyéb cikkek, üzemanyagok elnevezésű csoportban 13,4 százalékos áremelkedést mértek. A járműüzemanyagok ára 36,2 százalékkal magasabb most, mint egy éve.
  • A szolgáltatások átlagosan 2,1 százalékkal drágábbak az egy évvel korábbinál.
  • A háztartási energia csak 0,4 százalékkal drágult az áram, a vezetések gáz és a távfűtés árának évekkel korábbi befagyasztása miatt.
  • A ruhák és cipők pedig átlagosan 1 százalékkal drágábbak, mint egy évvel ezelőtt.


Friss

Fotó: 123rf

Később érik a meggy a tavaszi hideg miatt

Már kapható a korai hazai meggy a piacokon, üzletekben, de nagyobb mennyiségű meggytermés csak a jövő hét közepére várható. Magyarország az Európai Unió második legnagyobb meggytermelője; az utóbbi években itthon is egyre népszerűbb a meggyfogyasztás – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ne hagyd ki!