Állami támogatás nélkül kevesebben terveznek lakásfelújítást
Fotó: Shutterstock

Újra aktuális a kérdés: megéri hitelből lakást felújítani?

Kifejezetten jól jártak azok, akik a korábbi években újították fel a lakásukat vagy házukat, ugyanis az elmúlt öt évben megduplázódtak a költségek, így a munkálatokat akár hitelből is megérhette megfinanszírozni. De most, az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kivezetését követően pénzügyileg jó döntés lehet belevágni egy felújításba, akár hitelből?


Az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kifutásával a korszerűsítési munkálatok száma érdemben csökkent a Bankmonitor szakértői szerint. Ez érthető, hiszen a költségek felezése - a munkálatokhoz kapcsolódó kiadások felét, legfeljebb 3 millió forintot lehetett megkapni támogatásként - komoly pénzügyi előnyt jelentett.


Ettől függetlenül egy felújítás még mindig jó döntés lehet, hiszen jelentősen lefaragható a villany-, illetve gázfogyasztás költsége, különösen akkor, ha átlag felett fogyaszt valaki, hiszen az áramért kétszeres, míg a gázért hétszeres árat kell ebben az esetben fizetni. Ez a tény komoly érv lehet a szigetelés, a nyílászárók cseréje vagy éppen a fűtéskorszerűsítés elvégzése mellett.

Arról se szabad megfeledkezni, hogy ezen munkálatokat érdemes tavasszal, nyáron elvégezni. A hideg beköszöntével nem túl szerencsés napokra - adott esetben akár hetekre - fűtés, illetve ablakok nélkül maradni.

Fontos dilemma ugyanakkor, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben megérheti a munkálatokat későbbre halasztani? Ez nagyrészt attól is függ, hogy a költségek várhatóan miként emelkednek az elkövetkező időszakban. Ehhez első lépésben érdemes megvizsgálni a múltbeli adatokat. Az éves áremelkedés mértéke 2023. májusban 21,5 százalék volt, ezen belül a szolgáltatások 14,3 százalékkal, a lakásjavítási költségek pedig 19,8 százalékkal emelkedtek.

Ha hosszabb időtávot vizsgálunk, akkor 2019 és 2023 májusa között azt látjuk, hogy a lakásjavítási költségek drágulása csupán öt hónapban volt egyszámjegyű, és egyszer sem csökkent 9 százalék alá! (2019. május: 11,7%, 2020. május: 11,7%, 2021. május: 9,0%, 2022. május: 20,1%, 2023. május: 19,8%.) Mindezt úgy, hogy 2019-ben és 2020-ban kanyarban sem volt a jelenlegi inflációs szint. (2019 májusában 3,9%, míg 2020 májusában 2,2% volt az éves pénzromlás mértéke.) Vagyis az átlagos áremelkedés alacsony szintje mellett is rendkívül nagyot emelkedhetnek a felújítási költségek.

A Bankmonitor szakértőinek számítása szerint ez azt jelenti, hogy amennyiben egy felújítás 2018 májusában 2 millió forintba került, akkor az elmúlt 5 év árváltozása alapján jelenleg ugyanezért a munkáért már 3,91 millió forintot kellene kifizetni, vagyis az árak közel megduplázódtak.

A jövőt illetően azonban a múltbéli adatok nem feltétlenül mérvadóak, érdemes átgondolni, hogy mire számítunk az adott iparág kapcsán. Az alábbi kérdéseket célszerű feltenni:

  • Csökkenhet a nyomás az alapanyagok tekintetében?
  • Elégséges szakképzett munkaerő áll rendelkezésre?
  • Hogyan alakul a bérezés az iparágban?
  • Tapasztalható túlkereslet az építőiparban?

A szakértők szerint a helyzet javulóban van, vagyis az áremelkedés itt is csökkenhet, a legfontosabb kérdés természetesen az, hogy a drágulás milyen szintre mérséklődhet. Az építőipar, felújítás inkább az infláció fékezője vagy felhajtója lesz-e a jövőben?

​Megérheti hitelből megfinanszírozni a munkálatokat?


A múltbeli tapasztalatok alapján mindenképp igen a válasz. 5 évvel ezelőtt 2 millió forint személyi hitelt 7,73 százalékos THM-mel (teljes hiteldíj mutató, ami a kamaton túl a hitelfelvételhez közvetlenül kapcsolódó egyéb költségeket is tartalmazza) lehetett felvenni 450 ezer forint igazolt nettó jövedelemmel, 5 éves futamidőre.

Ez alapján a kölcsön havi törlesztője 40 207 forint volt, vagyis összeségében 5 év alatt 2 407 398 forintot kellett volna visszafizetni a bank részére. Ezzel szemben a munkálatok költsége 3,91 millió forintra hízott volna ezen idő alatt, vagyis a kivárás miatt 1,5 millió forint többletkiadás keletkezett volna még a hitel költségein felül is.

Finanszírozási oldalon természetesen sokat változott a helyzet mostanra. Jelenleg 5 éves futamidőre 4 millió forint személyi hitelt 500 ezer forintos nettó jövedelemmel 14,41 százalékos THM-től lehet igényelni. A havi törlesztőrészlet 92 112 forint lenne, így 5 év alatt összességében 5 526 753 forintot kellene visszafizetni, vagy a hitel költsége körülbelül 1,5 millió forintra rúgna.

Amennyiben kivár valaki, akkor viszont az áremelkedéssel kell szembesülnie. A Bankmonitor szakértőinek számítása szerint, ha a lakásfelújítások éves áremelkedése meghaladja az elkövetkező 5 évben a 6,6 százalékot, akkor már megérheti a munkálatok megfinanszírozása még személyi hitelből is. Márpedig 2019. óta egyik hónapban sem drágultak éves szinten ilyen kis mértékben a felújítási munkálatok. Nem látunk a jövőbe természetesen, de ez az adat eléggé beszédes.

Természetesen önmagában a magas infláció miatt nem éri meg hitelt felvenni. A jelenlegi bizonytalan körülmények között alaposan át kell gondolni az igénylést, a törlesztőrészleten felüli jövedelemrész vásárlóereje ugyanis folyamatosan olvad a pénzromlás hatására.

Ne hagyd ki!