Fertőtlenítés járvány idején

Égnek a vonalak. Több lépcsőben, több vállalkozási kör számára tenné elérhetővé az új hitelkonstrukciót a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.


Parragh László, a kamara elnöke egy szakmai fórumon arról beszélt, már dolgoznak a program kibővítésén. A tervekről egyelőre annyit lehet tudni, hogy ezt szintén 100 milliárd forintos keretösszeggel valósítanák meg. A második lépcsőben azok a vállalkozások pályázhatnának a gyorskölcsönre, amelyeket szintén nagyon megviselt a járvány miatti válság, de kimaradtak az első körből, és 20-40 százalékkal körüli árbevétel esést szenvedtek el tavaly.

A kamarai elnök a köztévének azt is elmondta, hogy egy harmadik programon is dolgoznak, amely a fiatal, nemrég indult vállalkozásoknak segíthetne és a digitalizációt támogatná. Ez várhatóan majd ősszel indul el. Az első csomag 40 ezer vállalkozást tud elérni, a kedvezményes hitelt bármilyen célra igénybe vehetik a cégek.

Az első kör nyertesei

A hitel egyelőre ezt a 25 tevékenységi kört érinti:

  1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,
  2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet,
  3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,
  4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,
  5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,
  6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet,
  7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet,
  8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet,
  9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet,
  10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet,
  11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet
  12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet,
  13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),
  14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet,
  15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet,
  16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet,
  17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet,
  18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329),
  19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet,
  20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet,
  21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet,
  22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet,
  23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy
  24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet,
  25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet

Mit tud a hitel?

A várhatóan március első felében induló, 100 milliárd forint keretösszegű hitelprogram legfontosabb jellemzői, hogy a teljes futamidő alatt fix nulla százalékos kamatozású, nem kapcsolódnak hozzá banki költségek és hároméves türelmi idővel is igényelhetik a vállalkozások, azaz annak törlesztését az adós a hitel folyósítását követően csak 3 év után kezdi meg. Az igényelhető hitelösszeg minimum 1, maximum 10 millió forint, a program 100%-os előleggel lesz elérhető. A hitelt a vállalkozások az MFB Pontok hálózatában igényelhetik, az érintett bankfiókok listája elérhető az mfb.hu oldalon.

Újraindítási visszatekintő

A konstrukció bevezetését Orbán Viktor február elején jelentette be. A szabályok kidolgozásának előrehaladtával egyre-másra jelentek meg az újabb tudnivalók a hiteligénylés feltételeiről. Az is kiderült, hogy a lebonyolítással megbízott hitelintézet hogyan készül fel az igénylések befogadására, teljesítésére. Most pedig a nagy érdeklődés miatt már a bővítés is napirenden van.


Ne hagyd ki!