Hatásos lehet a KiberPajzs
Fotó: Shutterstock

Visszavágtunk a kiberbűnözőknek, de nem állunk nyerésre

Több mint harmadával csökkent a kibercsalások száma Magyarországon az előző év utolsó negyedévében. A visszaesésben jelentős érdemei lehetnek a KiberPajzs programnak. Azonban a banki csalások tekintetében továbbra sem rózsás az összkép.


KiberPajzsal védekeznek magyar bankok a kiberbűnözők ellen

A kibercsalások száma és az így okozott károk összege is jelentősen csökkent 2023 negyedik negyedévében. A pénzforgalmi szolgáltatóknál az átutalással kapcsolatos internetes csalások volumene 36 százalékkal, az esetszáma pedig 34 százalékkal esett.

A Vg szerint a csökkenés elsősorban a KiberPajzs együttműködésnek és a banki visszaélésszűrő rendszerek fejlesztésének köszönhető.

Azonban a fizetési kártyás visszaélések száma növekedést mutat. Emiatt is a KiberPajzs program résztvevői 2027-ig meghosszabbították az együttműködésüket. Emellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arra ösztönzi a pénzintézeteket, tájékoztassák ügyfeleiket a védekezési lehetőségekről.

Az összkép továbbra sem rózsás

Az MNB a napokban közzétett adatai alapján több mint 18 ezer magyarnak csalták ki a bankszámlaadatait bűnözők tavaly, összesen nagyjából 23 milliárd forint kárt okozva az áldozatoknak.

Ellenben 2022-ben kevesebb, mint harmadannyi sikeres csalási kísérletet regisztráltak az országban, mint 2023-ban, valamint a kár nagyjából 9 milliárd forintot ért el. Sőt, 2019-ben összesen 58 esetben fértek hozzá a csalók az áldozatok bankszámláihoz, 437 millió forint kárt okozva. Tehát 4 év alatt több mint 300-szorosára nőtt a bankkártyaadatokkal sikeresen visszaélő banki csalások száma

2023 utolsó negyedévében az előző negyedévhez képest mintegy a harmadával csökkent a megvalósult csalások száma és összege. Ebben szerepet játszhatott egyrészt az ügyfelek ébersége, másrészt a bankok visszaéléseket szűrő rendszerei. Egyetlen negyedév kedvezőbb adatai azonban nem feltétlenül jelentik a hosszabb távú trend megváltozását

idéztük az MNB tájékoztatását a napokban.

Ne hagyd ki!