Azonban a Google továbbra is élvezi az internetezők bizalmát
Fotó: Shutterstock

Több nagy cég megvonta a bizalmát a  Facebooktól

Egyre több céges portál válik meg a facebookos bejelentkezési gombjától. A Google-ös regisztráció azonban tartja magát.


Sorra hagyják el a cégek a facebookos regisztrációt

Több cég kínál lehetőséget a weboldalán arra, hogy Facebook-fiókkal is be lehessen jelentkezni a portáljára. Az utóbbi időben azonban eltűnt ez az opció például a Dell, a Best Buy, a Ford Motor, a Nike, a Patagonia és az Amazon birtokában lévő Twitch oldalakról is. Ez egészen új irány, hiszen korábban szinte minden webszájtra lehetséges volt belépni a közösségi oldalon regisztrált profiladatokkal a google-ös, twitteres, illetve az instagramos alternatívák mellett – írja a hwsw.hu.

Az említett cégek ugyan nem kommentálták a gombeltávolítást, Jen Felch, a Dell digitális és információs igazgatója azonban arról beszélt, hogy a netezőknek már kevésbé vonzó a Facebook-fiókos bejelentkezés. Ez pedig csak részben magyarázható azzal, hogy a közelmúlt több adatvédelmi botránya és aggálya miatt a fiókjaikat egyre többen izolálnák egymástól.

Nem megy jól a Facebooknak 

Másik oldalról az is magyarázat lehet, hogy egyre csökken a Facebook internetes befolyása.

A közösségi platform hirdetési bevételeibe súlyosan beleharapott az iOS 14.5-tel bevezetett, hivatalosan adatvédelmi célokat szolgáló követőkód-tiltás, emellett meg kell küzdenie a gazdasági helyzettel, a TikTok felől érkező versennyel, illetve az évek során kiszivárgott dokumentumok okozta reputáció-vesztéssel. Emellett pedig a friss jelentések is azt mutatják, hogy a fiatalabb korcsoport egyre inkább unja a felületet

- írja az elemzés.

Bizalmatlanabbak a Facebookkal

Rakesh Soni, a LoginRadius digitális identitáskezelő cég vezérigazgatója fejtette ki, hogy a közösségi bejelentkezésekre korábban úgy tekintettek a vállalatok, mint a biztonságos belépés egy egyszerűbb módjára. Ebből profitált például a Facebook és a Google is, hiszen adatokat kaptak egyebek mellett arról, hogy a netezők mivel és hol töltik az idejüket, mit vásárolnak. Ezekkel az információkkal a hirdetőik könnyebben meg tudták célozni a vásárlókat a reklámjaikkal. A Facebookba vetett bizalom azonban gyengülni kezdett az adatvédelmi botrányai miatt (például a Cambridge Analytica - ügy).

Ezt bizonyítja az is, hogy Stephanie Liu, a Forrester marketingelemzője szerint a Google bejelentkezési eszköze stabilan kitart, a keresőcéggel nehezebben szakítanak a felhasználók.

A Facebook-bejelentkezés azonban nem halt ki teljesen. Továbbra is különösen népszerű a híroldalak és a mobiljáték-fejlesztők körében. Viszont érzékelhető, hogy egyre több vállalat csökkentené a közösségimédia-szolgáltatásoktól való függőségét a webes felületein.

A Facebook nehézségeiről egyebek mellett EBBEN a cikkünkben is írtunk.

Ne hagyd ki!