Fogyasztóvédelmi per előtt áll az Amazon és a Google

A brit versenyhivatal figyelmeztette a Googlet és az Amazont, bírósági eljárást indít ellenük, ha kiderül, hogy nem fordítanak kellő figyelmet a hamis értékelések kiszűrésére. Közben arra is fény derült, hogy egyes cégek kifejezetten a kamu vélemények értékesítésével foglalkoznak – írja a BBC.



A brit Gazdasági Versenyhivatal (CMA) hónapok óta vizsgálódik az Amazon és a Google után. A két vállalat most azért került górcső alá, mert a hivatal szerint nem szűri kellően a platformjain megjelenő hamis értékeléseket. A mai digitális világban rengeteget számít, hogy milyen értékelés jelenik meg az adott boltok neve mellett. A neten böngésző potenciális vásárlók sokszor ezek alapján döntik el, hogy melyik boltban költsék el a pénzüket. A CMA azt gyanítja, hogy rengeteg hamis visszajelzés torzítja a képet, amelyek által a „jogkövető" cégek hátrányba kerülnek. A két vállalat úgy véli, nem követtek el fogyasztóvédelmi törvénysértést.

Gyanús mintázatok

A vállalatok állításai ellenére a CMA szerint a cégek nem szűrik kellőképp a felhasználók tevékenységeit. Rávilágított, hogy számos gyanús tevékenységet észlelt a vállalatok platformjain megjelent vélemények kapcsán. Sok felhasználó nagyon rövid időn belül rengeteg pozitív értékelést adott számos boltnak és terméknek. Emellett az is felmerült, hogy bizonyos cégek külön fizetnek azoknak, akik pozitívan véleményezik az adott boltokat. A CMA azzal vádolja a Googlet és az Amazont, hogy nem tesz eleget a jelenség visszaszorítására. Azok ellen pedig, akiket nyakon csíp, nem lép fel kellően szigorúan. A hivatal közölte, hogy ha kiderül, hogy az Amazon és a Google megsértették a fogyasztóvédelmi törvényeket, akkor bíróságra viszi az ügyet. Egyelőre azonban még nem nyert bizonyítást a hivatal gyanúja.

Az Amazon szóvivője elmondta, hogy a cég óriási erőforrásokat csoportosított át a hamis értékelések kiszűrésére, és biztosította a hivatalt, hogy a vállalat mindenben együttműködő lesz. A Google annyit fűzött hozzá, hogy a felhasználói feltételeiben kikötötte, az emberek az értékeléseiket csakis saját, valós tapasztalataik alapján adhatják le. Ha valaki nem így tesz, súlyos következményekre számíthat. A Google azt is elmondta, hogy szíves örömest beavatja a hivatalt az értékelések ellenőrzését célzó projektjeibe.

A hamisított vélemények több millió embert érinthetnek, így nem alaptalan a hivatal aggodalma.

Külön üzletág

Nemrégiben a „Which?" nevet viselő non-profit szervezet felfedezett egy egész üzletágat, amely a hamis véleményekre szakosodott. Az egyik ilyen cég például darabonként 13 angol fontért árul kamu értékeléseket. Az említett vállalat 62 ezer „értékelővel" üzemel, akik jellemzően pénzt, vagy valamilyen terméket kapnak munkájukért cserébe. A Which? szerint a CMA mostani lépése kritikus fontosságú, és reméli, nyakon tudják csípni a bűnös vállalatokat.

Ne hagyd ki!