A Netflix logója egy tableten, mellette egy tál popcorn és egy fülhallgató
Fotó: Shutterstock

Ne dőlj be! A Netflix és az Apple nevében házalnak a csalók

Két brit férfi több tízezer bankkártyaadatot lopott el azzal az egyszerű módszerrel, hogy ismert vállalatok nevében kereste fel áldozatait-írja a BBC.



A 32 éves Gary Kelly és a 30 éves Craig Gorton minimum 64 ezer bankkártyaadatot és 24 ezer Apple ID azonosítót lopott el különböző adathalász módszerek segítségével. Az információkat kriptovalutákért cserébe eladták, összesen 140 ezer fontot, azaz nagyjából 59,2 millió forintot kapartak össze stratégiájukkal.

Az Északnyugati Regionális Szervezett Bűnözés Elleni Osztály (NWROCU) szóvivője elmondta, a két férfit azután fogták el, hogy a rendőröket figyelmeztették az adathalászatra, amely során egy csaló egy jó hírű cég képviselőjének adta ki magát, hogy banki adatokat vagy jelszavakat próbáljon megszerezni.

A bűnözők beismerték tettüket. Kellyt 40 hónap börtönbüntetésre ítélték, míg Gortont két évre felfüggesztették. Gortont továbbá 20 napos rehabilitációs tevékenységre és 100 óra fizetés nélküli munka elvégzésére kötelezték.

A kriptovaluták nem óvnak meg

A szóvivő a páros módszerét is részletezte. A bűnözők több millió embert kerestek fel e-mailek segítségével, amelyekben azt állították, hogy az Apple-től, a Spotify-tól vagy épp a Netflixtől keresik őket (mikor mihez volt kedvük). A levelekben érzékeny adatokat kértek be az áldozatoktól, amelyeket, ha megadták, azonnal tovább értékesítették egy weboldalon. Fizetségként csak kriptovalutát fogadtak el.

A nyomozók 2019 júliusában és decemberében kutatták át otthonukat. Több eszközt lefoglaltak, amelyek bizonyítottan lopott ügyféladatokat tartalmaztak.

A hatóság szakértője arra kért mindenkit, aki úgy gondolja, hogy adathalászat áldozata lett, hogy jelentse azt, és tegyen "néhány egyszerű lépést személyes és pénzügyi adatainak védelme érdekében", például változtassa meg a jelszavait és alkalmazzon extra titkosítást.

Ne hagyd ki!