2 millióval nyúlták le a telefonos csalók a kismamát az OTP nevében

Vigyázzunk a telefonos csalókkal!

2 millióval nyúlták le a telefonos csalók a kismamát az OTP nevében

Soha senkinek ne adjuk meg banki azonosítóinkat, például bankkártyánk adatait, egyszer használatos SMS-ben kapott vagy online banki jelszavainkat és PIN-kódunkat, személyes adatainkat.




Utaljon most azonnal

Ön próbált tegnap este 11-kor 600 ezer forintot felvenni a kártyájával? Éppen próbálják feltörni egy kecskeméti IP-címről a bankkártyáját, hogy egy eMag-os vásárlást indítsanak

– mondta a csaló a kismamának, majd rávette, hogy a számláin lévő pénzek nagy részét (több mint kétmillió forintot) utalja át Bene Zsolt és Lászlóné Skulteti nevére, a megadott „biztonsági számlaszámra". A károsult ezt megtette, mire azt ígérték neki, hogy két óra múlva, a veszély elmúltával, visszautalják neki az összeget, írta a 24.

Feljelentést tett

A csaló végig udvariasan, határozottan beszélt, be is mutatkozott. A háttérből más beszélgetések hallatszottak, bankszámlákról – olyan volt, mintha más banki ügyintézők lettek volna. A nő érdeklődött, honnan tudja a férfi, hogy az ő kártyájával élnének éppen vissza, mire azt a választ kapta, hogy látják a rendszerben, és hogy rengeteg a visszaélés, az OTP ezért vezette be a biztonsági protokollt, hogy ezeknek gátat szabjon. Az átvert nő fél óra múlva betelefonált a bankba, és leesett neki, hogy csalók áldozata lett. Miután elmondta, mi történt, az OTP-nél rögtön törölték a netes szerződését, letiltották a kártyáját, illetve jegyzőkönyvet vettek fel. Utána feljelentést tett. A banki telefonos csalásokról bővebben itt és itt írtunk.




Ne hagyd ki!