kézfogás
Fotó: Unsplash

Lakást vásárolnál? Ennyit lehet most alkudni az árból!

A kereslet élénkülése idén tavasszal tovább javította az eladók pozícióit a lakáspiacon,így kisebb tere maradt az alkuknak. Ennek ellenére a vásárlás utolsó fázisa egyesesetekben még mindig igen jelentős megtakarítást kínálhat a vevők számára.


Mennyit alkudhatunk?

Ez év elején is kitartott az érdeklődés növekedése a lakáspiacon, így az OTP Ingatlanpont tapasztalatai szerint a március-májusi forgalom már a 2022 tavaszi lendületet idézte. Ennek megfelelően az alkuk lehetősége – igazodva az előzőnegyedév trendjéhez –, bár kis mértékben, de tovább szűkült. Az OTP Ingatlanpont friss statisztikái alapján országos átlagban 6,4 százalékot „beszélhettek le” a vevők az általuk kiszemelt otthonok árából a vásárlás végfázisában, az utolsó irányárhoz képest. Ez 0,1 százalékponttal kisebb, mint amit a téli hónapokban elérhettek.

Vidéken általános volt a vevők alkupozíciójának csökkenése, a legnagyobb mértékben a megyei jogú városokban (-6,3% → -5,5%), csekélyebb a kisebb városokban (-7,9% → -7,5%) míg a községekben leginkább stagnált (-7,9% → -7,8%). Március és május között Budapest bizonyult trendtörőnek (-3,0% → -3,2%), ám ott már a megelőző hat hónapban igen erős volt az alkuk gyengülése (-4,6% → -3,0%).

A különféle otthonok esetében egybehangzó volt a változás, a legerősebb csökkenés a panellakásoknál mutatkozott (-4,6% → -3,5%). Most mindenütt ezek a – hasonlóságuk és tömegességük miatt könnyebben árazható – otthonok kínálják a legszűkebb pályát az alkudozó vevőknek. Az átlagosan elérhető vevői alku a fővárosban 2,7, a megyeszékhelyeken 3,6, míg a kisebb városokban 4,4 százalék. A hagyományos építésű lakásoknál és a házaknál egyaránt 0,3 százalékponttal mérséklődött az átlagos alkulehetőség (-4,4% → -4,1%, illetve -8,3% → -8,0%). Ezen belül a lakásoknál a megyeszékhelyeken (-5,8% → -4,6%), míg a házaknál a kisebb városokban (-9,0% → -8,3%) volt a legnagyobb léptékű a változás.

Néhány követendő példa

A tavasz végére kialakult alkuszintet Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője azzal jellemzi, hogy ennél alacsonyabbat legutóbb 2022 nyarán láthattunk, még mielőtt az akkor felerősödő rezsiaggodalmak pontot tettek a lakáspiaci száguldás végére. Az előzetesadatok szerint a forgalom bővülése folytatódik idén, így a szakember számítása szerint az alkuk további visszaszorulására számíthatunk az előttünk álló hónapokban. Ám e tendencia egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy-egy konkrét vételnél jelentős megtakarítást elérni, ha a vásárló kihasználja az alkuban rejlő lehetőségeket is. Erre számospéldával szolgáltak az OTP Ingatlanpont segítségével zajlott tavaszi tranzakciók is.

A leglátványosabb eredményt egy Tisza-menti városban érte el az a vásárló, akinek az ár 57százalékát sikerült lealkudnia. A fél évszázadosnál is idősebb, felújítandónak mondott családi házat így mintegy 1 millió 250 ezer forintért szerezhette meg. Lehetett jó állapotúházat is venni nagy arányú alkuval, például egy kis somogyi faluban az eredetileg mintegy 43 millióért hirdetett ingatlant végül 17 és fél millióval olcsóbban vihette el a vevő. De még nem is ez volt a legnagyobb nominális megtakarítás. A főváros szomszédságában egy 250n égyzetméteres, átlagos állapotú ház nem egészen három hét alatt a hirdetettnél kereken 25 millióval olcsóbban, 80 millióért kelt el. Ez utóbbi arra is példa, hogy nem csupán a hosszas sikertelen hirdetési próbálkozások alapozhatnak meg egy-egy alkunak. Egy nagyjából százéves, de kiváló állapotú fővárosi, VI. kerületi lakás mindössze egyetlen nappal a meghirdetése után kelt el mintegy 100 millióért, úgy, hogy a vevő már lealkudott az árából közel 8 milliót. A legállhatatosabbnak egy szinte új, balatoni családi ház eladója bizonyult. Ő még 2022 tavaszán, a piaci pezsgés idején kezdte hirdetni a déli parti otthonát, amit végül mostanra sikerült eladnia közel 4 százalékos alku után, mintegy 87 millióért.

Nem egyirányú utca

Bár a nagyobb arányú engedmények gyakoribbak a kisebb településeken és a nem különösebben jó állapotú családi házaknál, a tavaszi forgalmi adatok is azt igazolják, hogyszinte mindenütt felbukkanhat ilyen lehetőség. Így most lehetett jó, illetve átlagos állapotú hagyományos építésű lakást venni borsodi, illetve békési nagyobb városokban megtakarítva a vételár 29 százalékát is. A nógrádi megyeszékhelyen még átlagos panellakást is adtak el 26 százalékos engedménnyel. Sőt Budapesten, ahol egyébként a leghamarabb kezdtekszűkülni a vevők lehetőségei, még most is elérhető volt – egy XXII. kerületi garzonlakás esetében – a 17 százalékos alku. Természetesen az idei tavasz is hozott példákat arra, hogy az adásvétel finisében az érdeklődés felfelé hajtotta az árakat. E tekintetben egy átlagos állapotú, félévszázados családi ház mutatkozott a legvonzóbbnak a Karcagi járásban. Azért végül 1 millióval többet, azaz mintegy 16 százalékos felárat fizetett az új tulajdonosa. Az eset érdekessége, hogy ezt megelőzően mintegy tíz hónapig hirdették eredmény nélkül az ingatlant. Sokkal hamarabb elkelt – kevesebb mint három hét alatt – az a két fővárosi ingatlan, amely a legtöbb váratlan pénzt hozta az eladójának. Mindkettő kiváló állapotúnak mondott, 120 négyzetméter körüli lakás, az egyik az V. kerületben, a másik a XV. kerületben várt vevőre, s az alku során egyaránt 8-8 millió forinttal nőtt a vételáruk.

Ne hagyd ki!