Megszűnhetnek a nem hiteles tulajdoni lapmásolatok
Fotó: Shutterstock

Eddig ingyenes volt, a jövőben 3000 Ft-ot kell fizetni érte-Fontos frissítés!

Eddig ingyenesen letölthetők voltak a nem hiteles tulajdoni lapmásolatok, azonban egy új törvényjavaslat szerint a jövőben csak hiteleshez lehet hozzájutni, viszont azért fizetni kell. A Miniszterelnökség álhírnek nevezte az értesülést, a pontosítást cikkünk második felében olvashatod.


Csak hiteles tulajdoni lapmásolatot szerezhetünk be a jövőben, ami nincs ingyen

“A területi közigazgatás működésével, az ingatlan-nyilvántartással és a területfejlesztéssel összefüggő egyes törvények módosításáról” című törvényjavaslatból kiderül, hogy a jövőben megszűnik az ingyenes, nem hiteles tulajdonilap-letöltés. Csak hiteles másolatot lehet majd beszerezni, viszont annak ára van – igaz az eddigi 3600 forintos árszintjét 3000 forintra mérséklik – írja az Adó.hu.

A módosítást azzal indokolják, hogy egyébként sem szolgáltatható papíralapon nem hiteles lapmásolat 2010 eleje óta. Most kivezetik az elektronikus változatát is. Annak a tartalma - a hitelesítési záradék kivételével – megegyezik a hiteles tulajdonilap-másolatéval, de korlátozottabb a felhasználhatósága.

A tervezett változtatás egyéb indoka, hogy növelheti az ingatlanforgalom biztonságát, így az ingatlan-nyilvántartásba vetett közbizalmat. Megjegyzik, hogy az egyes jogügyletek, illetve hatósági intézkedések elektronikusan hitelesített adattartalmú tulajdoni lapokon alapszanak.


FRISSÍTÉS

Nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége - közölte a Miniszterelnökség pénteken az MTI-vel.
A közleményben azt írták, hogy a sajtóban megjelent álhírekkel szemben nem szűnik meg a tulajdoni lapok ingyenes letöltésének lehetősége, a magánszemélyek továbbra is évente két alkalommal juthatnak hozzá térítés nélkül ingatlanadatokhoz.
A kormány törvényjavaslatának köszönhetően az eddigi nem hiteles verzió helyett a hivatalos eljárásokban is használható hiteles tulajdoni lapot igényelhetnek ingyenesen az ügyfelek, így javul a szolgáltatás színvonala - fűzték hozzá.
A hírt mi is átvettük, közöltük, a tévedésért elnézést kérünk kedves olvasóinktól.

Feje tetejére állt a magyar használtingatlan-piac

Az ingatlanpiacon régen látott trendek figyelhetők meg a napjainkban. Laczi Csaba, az OTP Ingatlanpont budapesti régióvezetője szerint tavaly akkora volt a kereslet a használt ingatlanokra, hogy amit meghirdettek, hamar el is kelt. Viszont most kevesebb az érdeklődő, pedig nagy a kínálat.

Soha ennyi új megbízás nem érkezett a használtingatlan-piacról, mint szeptemberben

– tette hozzá Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője.

Más oldalról is megváltozott az ingatlanpiac. Az embereket olyan lehetőségek is érdeklik, melyektől korábban ódzkodtak: egyre jobban keresik például az olcsóbb, osztatlan közös tulajdonú, vagy túlzottan megterhelt ingatlanokat.

Az ingatlanosok szerint a túlárazás egyik oka, hogy a tulajdonos gyakran nem az eladhatóság szerint árazza be az ingatlanát, hanem azt nézi, hogy neki mennyi pénzre lenne szüksége. Az elvárások és a reális lehetőségek nem mindig vannak egymással összhangban. Emellett előfordul, hogy belekalkulálják a kért árba a lakásukkal kapcsolatos érzelmeiket is. Eddig hónapról hónapra drágultak az ingatlanok, ezért reflexből így áraznak. Nem érzik, hogy megváltozott a piac, ezért inkább lefelé kellene korrigálniuk. Mindezek ellenére vannak jó adottságú és jól árazott ingatlan, amelyek hamar elkelnek.

Ne hagyd ki!