Ennyivel drágulhatnak idén a lakások
Fotó: Shutterstock

Ennyivel drágulhatnak idén a lakások

2024-ben a községekben volt a legnagyobb a drágulás üteme. Idén valószínű a legalább 15 százalékos áremelkedés országszerte.


Tavaly 13 295 új lakás épült Magyarországon, 29 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az építési engedélyek csökkenő trendjéből következik, hogy idén sem jöhet hatalmas fordulat, és csak lassú kilábalás várható: 2025-ben legfeljebb 10 százalékkal nőhet az épített lakások száma 2024-hez képest – derül ki az MBH Elemzési Centrum jelentéséből.

Budapesten éves összevetésben 14 százalékkal, a vidéki városokban 12,3 százalékkal, míg a községekben 19,7 százalékkal nőttek a lakásárak. A fővárosi új lakásoknál is jókora eltérések vannak: 2,9 millió forintos átlagárával a XII. kerület a legdrágább, ezzel szemben a legalacsonyabb árat a XVIII. és a XX. kerület nyújtja, mindkét városrészben 1 millió forint alatt maradt az új lakások átlagos négyzetméterára.

Az MBH Jelzálogbank előrejelzése szerint országosan 14-17 százalékkal emelkedhetnek a lakásárak idén, mivel számos hatás éri a lakáspiacot. Az év során minden eddiginél nagyobb kifizetések történnek a prémium-állampapíroknál. A tőke- és kamatfizetés megközelíti az 1750 milliárd forintot, ebből csak az év első három hónapjában 1270 milliárd kerül kifizetésre.

Itt tartanak a nyaralók hirdetési árai

A Balaton partján 1 millió forint felett az ingatlanok (ház, lakás, nyaraló) hirdetési négyzetméterárai. Valamivel olcsóbb a Velencei-tó, a Tisza-tónál már akad település, ahol 200 ezer forint alatti a négyzetméterár az ingatlan.com adatai szerint.

A Balatonnál a déli parton, ahol az átlagos négyzetméterárak 1,076 millió forintot tesznek ki a drágulás üteme 3 százalék volt az elmúlt egy évben. Az északin pedig a 12 százalékos áremelkedés 1,1 millióra növelte az átlagos négyzetméterárakat. A legolcsóbban a nyugati medencében fekvő Zala vármegyei településeken lehet balatoni ingatlant vásárolni, ahol az átlagos 872 ezer forintos négyzetméterár csak 6 százalékkal magasabb mint egy évvel ezelőtt.

A Velencei-tónál az ingatlan.com adatai szerint a hirdetési átlagár Velencén 933 ezer, Gárdonyban 823 ezer forint/négyzetméter, az átlag 887 ezer Ft/nm.

A tisza-tavi térség legdrágább települése Tiszafüred, ahol az átlagos négyzetméterárak 412 ezer forinton járnak most, Tiszaderzsen azonban csak 192 ezer forint/nm.

Ne hagyd ki!