Indulhat az utolsó roham a falusi csok-ért
Fotó: Shutterstock

Most vagy soha? Ezért indulhat roham a falusi csok-ért

Az ingatlanpiacon a falusi ingatlanokra vonatkozó családi otthonteremtési kedvezményből (csok) június végéig még közel 30 milliárd forint fogyhat a Duna House ingatlanközvetítő számításai szerint.


Visszaszámlálás?

Nagy hajrá lehet a konstrukcióért, amely 3 hónap még biztosan rendelkezésükre áll azoknak, akik szeretnék kihasználni a falusi csok nyújtotta előnyöket. A falusi csok-ban eddig csaknem 149 milliárd forintot utaltak ki 27 ezer igénylő családnak a bevezetése óta eltelt több mint két évben.A Duna House szerint a támogatás szociológiai hatásai már érzékelhetők, ugyanakkor az exponenciálisan növekvő árak mellett egyre kisebb részben tud a falusi csok hozzájárulni a lakásvásárláshoz.

Drágulás

Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője azt mondta, hogy indulása óta változatlan összegű ez a fajta támogatás, a lakásárak azonban - a pandémia ellenére is - szignifikánsan emelkedtek. Ez nemcsak a nagyvárosokban, hanem a falusi csok által érintett, kevesebb, mint 5000 lakost számláló községekben is tapasztalható. A szakember jelezte, hogy a tavalyi bővítésnek köszönhetően már a községek több mint 90 százaléka esetében elérhető a falusi csok, ami így az ingatlantranzakciók körülbelül 10-15 százalékát érintheti.

A falusi csok egy gyermek nevelése esetén 600 ezer, kettőnél 2,6 millió, háromnál pedig 10 millió forintos segítséget jelenthet használt lakás vásárlásához és korszerűsítéséhez a családoknak. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az otthonteremtési programmal, Orbán Viktor miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott, ha a kormánypártok nyernek a választásokon, a családtámogatási rendszert megerősítik. Konkrétumokat azonban nem mondott.


Ne hagyd ki!