Ketrecbe zárt, rácsokba kapaszkodó szomorú majom várja, hogy Elon Musk vállalata kísérletezzen rajta.

Elon Musk néhány hónapja bejelentette, ha minden a tervek szerint halad, akkor a részben általa alapított Neuralink technológiai vállalat idén elkezdi a számítógépes chipjeinek beépítését az első emberekbe. Egy állatvédő csoport most azt állítja, a kutatók bántalmazásnak és "extrém szenvedésnek" tették ki a majmokat, miközben az agyimplantátumokat tesztelték.



Megalapozott vádak

A Physicians Committee for Responsible Medicine (PCRM) állatjogi csoport az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumához nyújtotta be panaszát a Neuralink módszereivel kapcsolatban.

Az Insider a napokban hozzájutott a tervezethez, amelyből kiderült, hogy olyan feljegyzések kerültek az állatvédők birtokába, amelyek szerint a Neuralink kutatásaiban résztvevő majmok a nem megfelelő kezelések és a fejimplantátumok miatt szenvedtek a kísérletek során.

A vádak középpontjában álló kutatás a Davis-i Kaliforniai Egyetem (UC) nevéhez fűződik, amely egy szövetségi főemlőskutató intézményt üzemeltet. A PCRM egy több mint 700 oldalas dokumentumra alapozza vádjait, amely állatorvosi feljegyzéseket és boncolási jelentéseket is tartalmaz. Az állatvédők az egyetemtől szerezék meg az iratokat, hivatalos úton.

Öncsonkítás, trauma, halál

A feljegyzések a Neuralink tulajdonában lévő 23 majomra vonatkoznak, amelyeken 2017 és 2020 között a UC Davis létesítményében kísérleteztek.

Az állatvédők az UC Davist és a Neuralinket az állatjóléti törvény kilenc pontjának megsértésével vádolják.

A törvény szerint a kutatóknak egyebek között minimalizálniuk kell a kísérleti állatok fájdalmait és szorongását, napi szintű megfigyelés alatt kell tartani őket, az érzéstelenítések, altatók alkalmazása előtt pedig minden esetben ki kell kérni egy állatorvos szakvéleményét. A PCRM szerint a kutatók ezeknek nem tettek eleget.

A csoport egyes majmokat külön kiemelt, amelyeknek több ujja is hiányzott, ami öncsonkításra, illetve más, nem meghatározott traumára utal.

Jeremy Beckham, a PCRM kutatási érdekképviseleti koordinátora az Insidernek elmondta, hogy a 23 majomból csupán hét maradt életben, őket 2020-ban átszállították a Neuralink létesítménybe. Ezt követően a vállalat megszakította a kapcsolatot az egyetemmel.

Az állatjogi csoport azt szeretné elérni, hogy a minisztérium indítson vizsgálatot a UC Davis és a Neuralink ellen. Továbbá bejelentette, pert kíván indítani az egyetem ellen, mert az visszatartja a majmokról készült fényképeket és videókat, valamint az állatazonosító számukat. UC Davis azzal védekezik, hogy a kért anyagok a Neuralink tulajdonát képezik.

Ha kíváncsi vagy, pontosan mit tervez Elon Musk az agyba ültethető chipekkel, KATTINTS IDE.

The Conversation

Ne hagyd ki!