San Francisco Kínai Negyedében ázsiai lányok sétálnak sárkányos graffitik előtt
Fotó: Unsplash

Az étteremvezető lenyúlta a jattot, százmilliós büntetés lett a vége

Kalifornia munkaügyi hatósága 1,6 millió dolláros, átszámítva csaknem 480 millió forintos büntetést szabott ki a San Francisco Kínai Negyedében található Z & Y szecsuáni étteremre, amelynek vezetői sok esetben nem fizették ki rendesen a dolgozóikat, és még a jattot is elszedték tőlük.



Pokoli étterem

Egykori és jelenlegi dolgozók is megosztották sérelmeiket a The San Francisco Chronicle hírportállal. Elmondásuk szerint az étterem vezetősége agyondolgoztatta őket, sokszor szünetek nélkül, két műszakot is vittek, a fizetésükön azonban ez nem látszódott meg. Ráadásul az étterem visszatartotta a pincéreknek szánt borravalókat is. Ha szóvá tették ezeket az ügyeket, akkor a vezetők sok esetben csökkentették a munkaóráikat, így a fizetésüket is, vagy egyszerűen kirúgták a panaszkodó dolgozókat. Kalifornia munkaügyi hatósága 2019-ben kezdte vizsgálni az ügyet, amelynek végére most pont került.

A munkaügyi hatóság megállapította, hogy az étterem:

  • olyan fizetéseket adott egyes dolgozóknak, amelyek a minimálbért sem érték el
  • nem fizette ki a túlóradíjakat és a műszakpótlékokat sem
  • több mint 400 ezer dollárnyi borravalót ellopott

Az étterem 22 dolgozót károsított meg, akik fejenként 73 ezer dolláros (21,9 millió forint) kártérítésre jogosultak. Közülük öten további kompenzációkra számíthatnak, amelyek összértéke 70 ezer dollárra tehető.

Az étterem visszautasítja a vádakat

Seth Weisburst, a vádlottak ügyvédje elmondta, hogy a Z & Y tulajdonosai határozottan tagadják, hogy törvénysértést követtek volna el. Elmondásuk szerint soha nem lopták meg az alkalmazottaikat, megtorló intézkedésekre pedig nem volt példa.

Ettől függetlenül Jun Yuan Zhang és Li Jun Han elfogadta az 1,6 millió dolláros büntetést, ugyanis a bírósági eljárás folytatása komoly összegeket és rengeteg időt emésztett volna fel. Így végül jobbnak látták, ha elfogadják a 480 millió forintnak megfelelő büntetést.

Ne hagyd ki!