4,2 milliárd dollárra perlik a Google-t
Fotó: Shutterstock

1500 milliárd forintos pert kapott a nyakába a Google

4,2 milliárd dollárra, vagyis durván 1500 milliárd forintra perlik kiadók a Google-t. Azzal vádolják a technológiai óriást, hogy nagy bevételkiesést okozott nekik. De jelentős perrel néz szembe egy másik nemzetközi óriásvállalat, az Amazon is.


4,2 milliárd dollárra perlik a Google-t

Kiadók és laptulajdonosok azzal vádolják a Google keresőóriást, kihasználta a domináns pozícióját az internetes hirdetések területén, és nem adott annyi pénzt nekik, mint amennyi járt volna. A konkrét esetek a reklámtechnológiát, azaz az adtechet érintik. Például ezek a technológiai megoldások döntik el, hogy a fogyasztók milyen online hirdetéseket látnak, és azok mennyibe kerülnek. Tehát közvetlen hatással vannak rá, mennyit kereshetnek általuk a kiadók – írja a BBC News.

A felperes szerint túl magasak a Google hirdetéstechnológiai szolgáltatásainak a költségei. Valamint visszaélt az erőfölényével, és illegálisan csökkentette a kiadók hirdetési értékesítéséből származó bevételeit. Kártérítésként összesen 4,2 milliárd dollárt, azaz nagyjából 1500 milliárd forintot követelnek az érintettek.

A HVG megjegyzi, a vádakra a Google már reagált. Kijelentette, küzdeni fog a „spekulatív és opportunista” akció ellen. Elmondta, a saját és az adtech versenytársai hirdetési eszközei webhelyek és alkalmazások millióinak segítenek a tartalmak finanszírozásában, valamint hozzájárulnak új ügyfelek eléréséhez is.

Perrel néz szembe az Amazon a kisbolti technológiája miatt

Egy másik nemzetközi vállalatóriás, az Amazon is jelentős perrel néz szembe. Csoportos keresetet nyújtott be a cég kisboltjainak néhány vásárlója a vállalat ellen. A panaszuk szerint nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy arcfelismerő technológiával figyeli őket az Amazon Go a vállalat üzleteiben.

Az Amazon Go egy 2018-ban bemutatott, kényelmes vásárlást ígérő rendszer. Az ezt alkalmazó boltokba a vásárlóknak csak be kell sétálniuk, levehetik a polcokról a kívánt terméket, és távozhatnak is. Az üzlethelység kamerái felismerik az arcukat, és azt, mit vásároltak, majd a program ráterheli a számlájukra.

Azonban egy tavaly januárban életbe lépő törvény New Yorkban megkövetelte a vállalkozásoktól, hogy figyelmeztető táblákat helyezzenek ki, ha nyomon követik az ügyfeleik biometrikus adatait. A felperesek szerint az Amazon ennek ellenére csak idén március közepén kezdte kitenni a figyelmeztetéseket. Ráadásul a tájékoztatás nem is megfelelő.

Az új tábla nem árulja el, hogy az Amazon átalakítja és megőrzi a biometrikus azonosító információkat. Még ennél is rosszabb, hogy a tábla arról tájékoztatja az ügyfeleket, hogy az Amazon nem gyűjt róluk biometrikus azonosító információkat, kivéve, ha az Amazon One tenyérszkenner segítségével lépnek be az Amazon Góba. Ezzel szemben viszont a „Just Walk Out” technológia lehetővé tétele érdekében az Amazon Go üzletei folyamatosan gyűjtik és felhasználják az ügyfelek biometrikus azonosítóit

- nehezményezték a felperesek.

További vádjuk, hogy a cég megpróbálja elrejteni az azonosításra utaló táblákat, pedig a jelzéseknek jól láthatónak kellene lenniük. A felperesek ki akarják kényszeríteni az Amazontól a megfelelést a törvényi előírásoknak, valamint kártérítést azoknak, akik beléptek az érintett boltokba, illetve legalább 500 dollárt a per tagjainak.

Ne hagyd ki!