Perrel néz szembe az Amazon a kisbolti technológiája miatt
Fotó: Shutterstock

Az arcukat féltő vásárlók beperelték a kereskedelmi óriást

Az Amazon nemcsak online áruházzal rendelkezik, hanem van néhány kisboltjai is. Ezekben az üzletekben olyan modern technológiákat használnak, mint például az Amazon Go arcfelismeréses-fizetéses rendszere. Ezzel többen nincsenek kibékülve: vásárlók perelték be miatta a vállalatot.


Perrel néz szembe az Amazon a kisbolti technológiája miatt

Csoportos keresetet nyújtott be az Amazon kisboltjainak néhány vásárlója a cégóriás ellen. A panaszuk szerint nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy arcfelismerő technológiával figyeli őket az Amazon Go a vállalat üzleteiben.

Az Amazon Go egy 2018-ban bemutatott, kényelmes vásárlást ígérő rendszer. Az ezt alkalmazó boltokba a vásárlóknak szinte csak be kell sétálniuk, levehetik a polcokról a kívánt terméket, és távozhatnak is. Az üzlethelység kamerái felismeri az arcukat, és azt, mit vásároltak, majd a program ráterheli a számlájukra.

Azonban egy tavaly januárban életbe lépő törvény New Yorkban megkövetelte a vállalkozásoktól, hogy figyelmeztető táblákat helyezzenek el, ha nyomon követik az ügyfeleik biometrikus adatait. A felperesek szerint az Amazon ennek ellenére csak idén március közepén kezdte kihelyezni a figyelmeztetéseket. Ráadásul a tájékoztatás így sem megfelelő.

Az új tábla nem árulja el, hogy az Amazon átalakítja és megőrzi a biometrikus azonosító információkat. Még ennél is rosszabb, hogy a tábla arról tájékoztatja az ügyfeleket, hogy az Amazon nem gyűjt róluk biometrikus azonosító információkat, kivéve, ha az Amazon One tenyérszkenner segítségével lépnek be az Amazon Góba. Ezzel szemben viszont a „Just Walk Out” technológia lehetővé tétele érdekében az Amazon Go üzletei folyamatosan gyűjtik és felhasználják az ügyfelek biometrikus azonosítóit

- idézi a felpereseket a HVG.

További vádjuk, hogy a cég megpróbálja elrejteni az azonosításra utaló táblákat, pedig a jelzéseknek jól láthatónak kellene lenniük. A felperesek ki akarják kényszeríteni az Amazontól a megfelelést a törvényi előírásoknak, valamint kártérítést azoknak, akik beléptek az érintett boltokba, illetve legalább 500 dollárt a per tagjainak.

Nem csak Amerikában vannak ilyen üzletek

Az amerikai vállalat 2021-ben nyitotta meg első, hasonló, nagyjából 250 négyzetméteres fizikai boltját London egyik nyugati kerületében. Ott hús-vér kiszolgáló személyzet nemigen van, egy-két dolgozó lézeng a boltban, de a helyiség dugig van kamerákkal. Nincs pénztárgép, illetve nincsenek bevásárlókocsik és kosarak sem. Mielőtt valaki belép a boltba, le kell töltenie az Amazon applikációját a telefonjára, és hozzá kell rendelnie a bankkártyáját, valamint az e-mail címét.

Hasonlóan a fentebb írtakhoz, a vásárlás megkezdésekor az applikációban található kosárba kerül digitálisan a termék, a polcokról pedig egyből a saját szatyrukba teszik azt a vásárlók. Amint végeztek a bevásárlással, elhagyják a boltot. A kilépést érzékelik a műszerek, a begyűjtött termékek árát automatikusan levonják a bankszámláról, a számlát pedig kiküldik az e-mail címre.

Ne hagyd ki!