Fehér színű humanoid robot tolja a bevásárló kosarát egy boltban

Képünk illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Megnyíltak az első teljesen robotizált boltok Európában

A hazánkban kevésbé ismert kínai e-kereskedelmi óriás, a JD.com hivatalosan is megjelent az európai piacon. Nem aprózta el a belépőt, ugyanis olyan, teljesen robotizált kiskereskedelmi üzleteket hozott létre, amelyekkel egyelőre még az Amazon sem tudja felvenni a versenyt.


Futurisztikus megoldás

Az Ochama nevet viselő „robotboltokkal” egyelőre csak két helyszínen, a hollandiai Leiden és Rotterdam városában találkozhatnak az érdeklődők. A vállalat tájékoztatás szerint a vásárlók az Ochama applikáció segítségével adhatják le rendeléseiket. Amint ez megtörtént, a kijelölt boltban átvehetik a kívánt termékeiket. A folyamat egyszerű. Az alkalmazás minden rendelés után generál egy egyedi vonalkódot, ezt kell beolvasni a kijelölt Ochama üzletben. Ezután automatizált járművek és speciális robotkarok kiválogatják a termékeket, majd felhelyezik azokat egy futószalagra. A vásárlónak annyi a dolga, hogy a szalagról bepakolja a szatyrába a termékeket. A JD.com kínálatában az élelmiszerektől kezdve a szépségápolási termékeken át egészen a lakberendezési cikkekig, szinte minden megtalálható.

A vállalat közleményében azt írta, hogy további két üzlet nyitását tervezi Amszterdamban és Utrechtben.

Ez még csak a kezdet

A JD.com Kínából szerzi bevételei nagy részét, az elmúlt években azonban agresszív terjeszkedésbe kezdett. Nemzetközi vásárlók számára elindította a joybuy.com oldalt, létrehozott egy e-kereskedelmi vegyesvállalatot Thaiföldön, továbbá a vietnami Tiki bevásárlóplatform többségi tulajdonjogát is megszerezte. Hatalmas e-kereskedelmi üzletága mellett egy logisztikai birodalmat is felépített Kínában.

A vállalat 2021 harmadik negyedévében 218,7 milliárd jüan, azaz nagyjából 10 935 milliárd forint bevételt könyvelhetett el.

Mit lép az Amazon?

A JD terjeszkedése az Amazonra jelenti a legnagyobb veszélyt. Az amerikai vállalat tavaly márciusban nyitotta meg első, nagyjából 250 négyzetméteres fizikai boltját London egyik nyugati kerületében. Az Ochamahoz hasonlóan kiszolgáló személyzet, mármint hús-vér személyzet nemigen van, egy-két dolgozó lézeng a boltban. A helyiség dugig van kamerákkal, melyek minden lépésünket figyelik. Nincs pénztárgép, illetve nincsenek bevásárlókocsik és kosarak sem. Mielőtt belépnénk a boltba, le kell töltenünk az Amazon applikációját a telefonunkra, és hozzá kell rendelnünk a bankkártyánkat, valamint az e-mail címünket. A vásárlás megkezdésekor az applikációban található kosárba tehetjük digitálisan a termékeket, a polcokról pedig egyből a saját szatyrunkba. Amint végeztünk a vásárlással, elhagyhatjuk a boltot. Kilépésünket érzékelik, a begyűjtött termékek árát automatikusan levonják a bankszámlánkról, a számlát pedig kiküldik az e-mail címünkre.

A kamerák nem csak a lopás megelőzésére szolgálnak, azt is pontosan követik, hogy milyen termékeket vettünk le a polcokról. A polcokon súlyérzékelőket is elhelyeztek, ami segíti a folyamatos árufeltöltést. Nem igazán lehet kijátszani a rendszert, így nem érdemes termékeket átadni más vásárlóknak, hiszen a kamerák látni fogják, hogy mi vettük le a polcról, és ránk fogják terhelni az árát kilépéskor. A bolt árai nagyjából megegyeznek a diszkontoknál megszokott árakkal. Jelenleg kizárólag brit beszállítókkal dolgoznak, kínálatuk harmada pedig sajátmárkás termék. Külön vegán és laktózmentes sarkok is vannak, illetve korábban leadott online rendeléseket is begyűjthetünk az üzleten belüli átvételi pontokon. Emellett kávé-és italautomaták, illetve gyógyszerek is kaphatók az Amazon boltjában.

A cég az első körben a szigetországban terjeszkedne, nagyobb boltokat is nyitna, és ha a modell működik, jöhet a világ többi része.

Mit lépnek a többiek?

A JD és az Amazon lépése egyértelmű üzenet a riválisoknak, hiszen nem igazán van hasonló kezdeményezés (ha van is, nem áll mögötte Amazon vagy JD méretű óriás) a piacon. A hard diszkont hálózatok, mint például az Aldi, a Lidl, vagy a Penny Market, de még a hipermarketek is kihívót kaptak. Bár ezek a hálózatok is folyamatosan újítanak, de van még hova fejlődniük. Sok bolt kialakította már az önkiszolgáló pénztárakat, de az online vásárlás megvalósítására és a házhozszállításra is hatalmas összegeket áldoztak. A vásárlók majd eldöntik, ki választott jól.

Ne hagyd ki!