A játékstúdió egyik férfi alkalmazottja zaklatja a nő kollégáját, miközben a nő a laptopján dolgozik
Fotó: Shutterstock

Forintban 32 milliárdra büntették a zaklatással vádolt stúdiót

Nemi alapú diszkrimináció miatt jogerősen 100 millió dolláros kártérítésre kötelezték a főleg a League of Legends online játékról ismert Riot Games játékstúdiót-írja a BBC.


Komoly vádak

A 100 millió dolláros, átszámítva nagyjából 32,5 milliárd forintos büntetés egy 2018-ban indított csoportos kereset eredménye, amelyben azzal vádolták a játékstúdiót, hogy körülbelül 2365 női munkavállaló ellen követett el különböző jogsértéseket. A Kaliforniai Méltányos Foglalkoztatási és Lakhatási Minisztérium (DFEH) tájékoztatása szerint a Riot Games-t bűnösnek találták szisztematikus nemi diszkrimináció és zaklatás vádjában.

A megállapodás értelmében a vállalat összesen 80 millió dollár (26 milliárd forint) kártérítést fizet a felpereseknek, a maradék 20 millió dollárt (6,5 milliárd forint) pedig a jogi költségek emésztik fel.

A 2018-as botrány a Los Angeles Time és a Kotaku hírportálok nyomozásának köszönhetően robbant ki. A cég ellen benyújtott eredeti panasz szerint a Riot támogatta az úgynevezett „bro culture” kialakulását, amely a nők szexuális tárgyiasításához vezetett. Mit kiderült, a munkavállalók egy listát vezettek a „legszexibb női alkalmazottakról”, akiknek főnökeik és kollégáik sok esetben férfi nemi szervekről küldtek képeket.

Senki sem menekül

Az egyezség részeként a Riot munkahelyi reformokat ígért, valamint garantálta a fizetések, a felvételi és előléptetési gyakorlatok független szakértői felülvizsgálatát. A vállalatnak emellett 18 millió dollárt kell elkülönítenie a sokszínűségi, méltányossági és befogadási programok finanszírozására, és 40 teljes munkaidős mérnöki, minőségbiztosítási vagy művészeti tervezői állást kell létrehoznia korábbi szerződéses dolgozói számára.

Továbbá beleegyezett, hogy a kaliforniai irodáiban három évig szigorúan ellenőrizni fogja az esetleges szexuális bűncselekményeket, zaklatásokat.

Bár büszkék vagyunk arra, hogy milyen messzire jutottunk 2018 óta, felelősséget kell vállalnunk a múltért is.

-olvasható a Riot Games közleményében.

A minisztérium figyelmeztetett, hogy a többi játékstúdió ellen is keményen fel fog lépni, amelyeknél bicskanyitogató atrocitások érik a munkavállalókat. Külön megnevezte az Activision Blizzard-ot, amelyet az Egyesült Államok Egyenlő Foglalkoztatási Esélyek Bizottsága (EEOC) 18 millió dollárra büntetett a közelmúltban szexuális megkülönböztetéssel és zaklatással kapcsolatos vádak miatt. Az Activision esetéről korábban bővebben is írtunk, EBBEN A CIKKÜNKBEN.

Ne hagyd ki!