Kockás inges szemüveges férfi a kezében tartja az asztal felett az okostelefonját, amin a YouTube applikációja tölt, előtte az asztalon egy kamera, egy jegyzettömb és egy laptop
Fotó: Shutterstock

Aggasztóan könnyű átverni a YouTube-ot, itt a példa

Hosszú évek óta kiemelt témának számít a tartalomgyártók körében a YouTube rendkívül szigorú jogdíj-üzletpolitikája, ami gyakran komoly bevételkiesést eredményez. Pontosan ezért olyan meglepő, hogy két rafinált csaló négy éven keresztül simán átverte és 20 millió dollárral lehúzta a videómegosztó platformot.



Kapj el, ha tudsz!

Dime si algún día sentiré tu cuerpo otra vez- kezdi mondandóját a Piso 21 zenei társulat Me llamas című, közel 750 millió YouTube-megtekintéssel rendelkező számában. Ne keseredj el, ha nem érted, miről énekelnek a srácok, ugyanis nemrég kiderült, a YouTube azt sem tudja, hogy a dal jogai melyik vállalathoz tartoznak. Pedig ekkora nézettségnél már bőven 100 ezer dollár fölötti jogdíj illeti a tulajdonost.

Egy bírósági eljárásban kiderült, hogy két férfi, Webster„Yenddi” Batista és Jose „Chanel” Teran 2017 és 2021 között összesen nagyjából 20 millió dollárt (6,5 milliárd forintot) keresett azzal, hogy hamisan több mint 50 ezer dal jogtulajdonosának adta ki magát.

Fontos megjegyezni, hogy a nyilvánosságra hozott dokumentum nem nevezi meg a YouTube-ot, egy „Y.T.” rövidítésre hivatkozik, amely működésében teljesen azonos a YouTube-al. De annyira hasonlít rá, hogy más nem is lehet.

A nyomozás során megállapították, hogy a csalók nemes egyszerűséggel felvették a kapcsolatot az Y.T. jogkezelő cégével, és felszólították, hogy fizesse ki nekik a dalokból származó jogíjakat. Különböző vállalatokat hoztak létre, majd hamis dokumentumokkal „alátámasztották” követeléseiket. Ennyi elég is volt az jogkezelőnek, hogy szó nélkül folyósítsa az összegeket.

Elkapták őket

A csalássorozat évről-évre komikusabbá vált, idővel ugyanis megjelentek a jogos tulajdonosok, akik bepanaszolták a cégeket a jogkezelőnél. Yenddi és Chanel ezekre a vádakra annyit reagált, hogy valójában rágalmazóik az igazi csalók. A jogkezelő ezt is elhitte nekik.

A pénzt úgy gyűjtötték be, hogy felszólításuk után a vállalat összekötötte a dalokat a MediaMuv nevű cégükkel, a nézettségekből és reklámokból származó bevétel így egyből a csalóknál landolt.

Néhány példa:

  • a Viernes Sin Tu Amor című számból 24 ezer,
  • a La Quise Tanto című számból 30 ezer,
  • a Me Llamas című számból pedig 100 ezer dollár folyt be a csalók számláira.

A bűnözők nagy értékű házakat, autókat és ékszereket vásároltak a pénzből. Az ügyészség előzetes tájékoztatása szerint a két férfi fejenként akár 37 év börtönbüntetéssel is sújtható, illetve minden egyes bűntettükért 250 ezer dolláros bírság szabható ki rájuk.

Ne hagyd ki!