4 ember interjúztat egy szürke zakós álláskeresőt az egyik legnehezebb kérdéssel
Fotó: Shutterstock

Így válaszolj az egyik legnehezebb állásinterjú kérdésre!

Miért akarsz itt dolgozni? Ezzel a kérdéssel valószínűleg minden álláskereső szembesült már karrierje során. Amilyen egyszerűnek tűnik, olyan nehéz jó választ adni rá. Jeff Hyman és Emily Liou több évtizedes iparági tapasztalattal a háta mögött pontosan tudja, mi a jó „megfejtés”. Nézzük, mit tanácsolnak a szakemberek!


Az ördög a részletekben

A toborzó a szóban forgó kérdéssel valójában azt akarja felmérni, hogy mennyire komolyak a szándékaid, és nem csak úgy tekintesz az adott cégre, mint egy lehetőségre a sok száz közül. Meg kell győznöd őt, hogy valóban ott akarsz dolgozni.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy felkészülten érkezz az interjúra. Tájékozódj a cégről, nézz utána az aktualitásoknak, olvasd el a vállalat friss bejegyzéseit a közösségi felületeken és a róla szóló híreket, illetve tanulmányozd a vízióját és a misszióját.

Úgy tudsz igazán kitűnni a jelöltek közül, ha bizonyítod, hogy nem csak a vállalat honlapjának nyitóoldalát bogarásztad át. Ha például az Apple-höz akarsz bekerülni, és azt mondod a toborzónak, azért akarsz ott dolgozni, mert nagyszerű számítógépeket gyártanak, nem kapsz majd ajánlatot, sok más jelölt ugyanis pontosan ugyanezt fogja mondani.

-mondja Liou.

Azt tanácsolja, válassz ki két vagy három részletet, és azokra építsd fel a válaszodat. Ez lehet például a vállalat küldetése, üzleti stratégiája vagy egy adott alkalmazottal való együttműködés lehetősége.

A személyes kapcsolat

Fontos, hogy őszinte választ adj a kérdésre, hogy megmutasd, mennyi időt és energiát fektettél az interjúra való készülésbe. Ezzel szintén kitűnhetsz a vetélytársak közül.

Az egyik legjobb dolog, amit tehetsz, ha megosztod, téged személyesen mi vonzott a céghez.

Mondhatod például azt, hogy: „Megfogott a cég hírneve, amit a munka és a magánélet kiemelkedő egyensúlya köré épített, vagy az, ahogyan X, Y és Z révén a közösséget is segíti a vállalat, ezek számomra is fontos értékek.”

-tanácsolja Liou.

A hatás

Ha a fentieket végig zongoráztad, zárd a mondandódat azzal, hogy milyen azonnali hatást szeretnél elérni munkahelyeden, leendő csapatodban, ha felvételt nyersz.

Amikor valaki jelölteket interjúztat, valójában egy problémára keresi a megoldást, legyen az a bevétel növelése, egy új termék bevezetése, vagy bármi más. Amikor megkérdezik, miért akarsz ott dolgozni, remek lehetőséged nyílik arra, hogy bizonyítsd, nemcsak a vállalat küldetése és az általa kínált lehetőségek izgatnak, hanem látod az esélyt arra, hogy segíts megoldani egy problémát és valódi hatást érj el a cég életében

-magyarázza Hyman.

Tegyük fel, hogy egy háztartási gépeket értékesítő cég kommunikációs pozíciójára jelentkezel. Liou szerint a toborzók repesni fognak az örömtől, ha az alábbi mondattal állsz eléjük: Nagyon izgatott vagyok, hogy segíthetek abban, hogy a vállalat hűtőszekrényei a lehető legtöbb emberhez jussanak el a többéves márkaismeretségi és marketing tapasztalatomnak köszönhetően.

Liou kifejtette, a cégek olyan embereket keresnek, akik megértik küldetésüket, és őszintén elkötelezettek munkájuk iránt. A lényeg, hogy kapcsolatot teremts a toborzóval.


Ne hagyd ki!