Sok fiatal munkavállalási kedve megnőtt az szja-mentességük miatt is
Fotó: Shutterstock

Ennyiért hajlandó egy diák az iskola mellett dolgozni is

A bér mértéke lehet a legfontosabb szempont, hogy elmennek-e dolgozni iskola mellett a fiatalok, vagy sem. Egy friss felmérés szerint azonban nincsenek a valóságtól elrugaszkodott elvárásaik a fizetések kapcsán.


Elég lehet a minimálbér is?

A diákmunkaerő közvetítésével foglalkozó Meló-Diák iskolaszövetkezet megbízásából készült országos, reprezentatív felmérés, hogy feltérképezzék a fiatalabb generáció munkavállaláshoz való viszonyát – írja a 24.hu ifj. Vida Péter üzletágigazgató nyilatkozata alapján.

A kutatás szerint a diákmunkánál a fiatalok körében is a pénz a legfontosabb motiváció. Azonban úgy tűnik, hogy nincsenek irreális elvárásaik, hiszen a megkérdezettek 82 százaléka elfogadhatónak tartja az óránkénti 1150-1500 forintos fizetést. 2000 forintnál magasabb elvárható keresetről csupán 3 százalékuk nyilatkozott.

Megjegyzendő, hogy a minimálbér 20 százalékos idei emelését követően jelenleg 1150 forint a minimális bruttó órabér. A 25 év alattiak szja-mentessége miatt pedig számukra ez az összeg a nettó is. A megkérdezettek többsége egyébként örül az személyi jövedelemadó eltörlésének a fiatalok körében. 40 százalékuk szerint több munkája sarkallja őket az, hogy több marad a zsebükben.

Három lényeges szempont

A kutatásból az is kiderül, hogy a diákmunkahely megválasztásakor is a várható fizetés a legmeghatározóbb (36 százalékuk nyilatkozott így). 20 százalékuk szerint viszont a legfontosabb tényező a munkahely megközelíthetősége, valamint ugyanennyien tartják a leglényegesebb faktornak a széles munkaválasztékot is egy adott helyen. 14 százalékuk mondta azt, hogy a kollégák szakértelme a döntő szempont, amíg a hely hírnevét csak 3 százalék választotta elsődlegesnek.

A „két lábbal a földön álló” diákmunkás képe rajzolódik ki azokból a válaszokból is, amelyeket a kereset felhasználását firtató kérdésekre adtak. A válaszadók 30 százaléka iskolai kiadásokra, negyedük a lakhatás költségeinek fedezésére költi a diákmunkával keresett pénzt, 18 százalékuk a családját támogatja, 37 százalékuk félre is tesz belőle (több választ is meg lehetett jelölni). Az „egyszeri” kiadások körében a mobilitás a sláger: jogosítványra, autóra, motorra gyűjt a válaszadók 38 százaléka, de 27 százalékuk utazásra (is) költené a keresetét

– jegyzi meg a kutatás alapján a portál.

Akár iskola mellett is

A felmérés rávilágít arra is, hogy nem csak a szünidőhöz köthető a diákmunka, hiszen a megkérdezettek háromnegyede iskola mellett is bevállalná. A válaszadók 40 százaléka akár 3-4 napot is szívesen töltene munkával egy héten, 31 százalékuk pedig maximum 2 napot dolgozna. Nagyjából 14-15 százalékon állnak azok, akik valamelyik végletben gondolkoznak, tehát csak heti néhány órát, vagy akár 5-6 napot is melóval töltenének. A fiatalok egyébként leginkább az irodai, az áruházi és a vendéglátós munkákat preferálják.

Ne hagyd ki!