Egy öltönyös férfi a kezében tart egy bitcoin kriptovalutát, a kripto- és blokklánc cégek elhappolják a munkaerőt a nagy techcégek elől
Fotó: Shutterstock

Bajban a Big Tech vállalatok, elcsábulnak a csúcsszakértőik

Egyre több technológiai nagyágyú hagyja ott a Google-höz, az Amazonhoz és a Facebookhoz hasonló nagyvállalatokat. Minden jel arra utal, hogy a Big Tech nem tudja tartani a lépést az új technológiákkal, pontosabban az úttörő cégekkel.


Régi célok, új módszerek

Példa nélküli felmondási hullám indult el a pandémia alatt, melynek hatása a techóriásokat sem kerülte el. A legkapósabb szakemberek szemrebbenés nélkül fordítanak hátat egykoron csábítóbb munkahelyeiknek, hogy a kriptovaluták, a blokkláncok, a nem helyettesíthető tokenek és a metaverzumok vadnyugati piacán próbáljanak szerencsét.

Nézzünk néhány példát!

Ryan Wyatt a YouTube-ot hagyta ott a Polygon blokklánc platformért február elején. Watt 2014-ben csatlakozott a videómegosztóhoz, ahol a YouTube videojáték ágazatának vezetőjeként dolgozott nyolc éven keresztül. Mint mondta, ő volt a részleg legelső embere, a semmiből építette fel csapatával az üzletágat, amely még csak akkor kezdte bontogatni szárnyait. Elmondása szerint az újdonság izgalma miatt pártolt át a Polygonhoz.

Egy másik Szilícium-völgyi tehetség, Sherice Torres a Facebookot cserélte le a Circle blokklánc platformra. Számára nem volt ismeretlen a terep, ugyanis a közösségi oldal kripto részlegének, a Novinak a marketing vezetőjeként dolgozott.

Az Amazon felhőszolgáltatási vezetője, Pravjit Tiwana a Gemini kriptocéghez pártolt át.

David Marcus, a Novi egykori vezetője pedig a metaverzuban keresi az új kihívásokat.

A példákat hosszasan lehetne sorolni.

Természetes, hogy az emberek olyan területen akarnak dolgozni, amelyet a legizgalmasabbnak és leginnovatívabbnak gondolnak, a technológiai térben ezek jelenleg a kriptovaluták és a Web3 (metaverzum)

– mondta Alex Bouaziz, a Deel bérszámfejtési szoftvercég társalapító-vezérigazgatója a CNBC-nek.

Megéri?

Nagyon. A technológiai szakembereket célzó Blind közösségi platform adatai szerint a Coinbase kriptotőzsde akár évi 900 000 dolláros fizetést is megad szoftvermérnökeinek. Ez magyar forintban nagyjából 282,6 millió forintnak felel meg.

Emellett a tech cégek jellemzően részvényjutalmakban részesítik dolgozóikat, amelyekkel természetesen a korai belépők szakíthatnak nagyot. Tekintve a kriptopiacba özönlő hatalmas mennyiségű kockázati tőkét, sokan a korai nyugdíjazást látják a fiatal kriptocégekben.

A tendencia nem csak az USA-ra jellemző. A Hays toborzócég tájékoztatása szerint az Egyesült Királyságban és Írországban is azt tapasztalják, hogy a kriptocégek soha nem látott gyorsasággal és mennyiségben szipkázzák el a tehetségeket a Facebooktól, az Apple-től, a Google-től és az Amazontól.

A jelenségre más munkahely-portálok is felhívták a figyelmet. A Bloomberg a közelmúltban megvizsgálta, hogyan hatott a kriptovaluták népszerűsége a munka világára, és hozzávetőlegesen mennyivel gyarapodott a digitális tokenekhez köthető állásajánlatok száma 2020 augusztusa és 2021 augusztusa között. Az adatok alapján:

  • a LinkedIn-en 600 százalékkal,
  • az Indeed-en 100 százalékkal,
  • a kifejezetten digitális tokenekre szakosodott CryptocurrencyJobs-on pedig 1500 százalékkal nőtt a kriptovalutákkal, blokklánc technológiákkal kapcsolatos fizetett hirdetéseket száma.

Daniel Adler, a CryptocurrencyJobs.co alapítója elmondta, hogy az oldal 2017-es indulása óta soha nem volt még ekkora a kereslet a szakemberekre.

Ciki...

Külön érdekesség, hogy az álláshirdetések jelentős részét bankok adták fel. Micsoda irónia, hiszen a tokeneket pont a nagyobb pénzintézeteket kigolyózására hozták létre.

A Revelio Labs kutatásából kiderült, hogy az elmúlt három évben a nagyobb bankok, például a Goldman Sachs, a Fidelity, a JPMorgan Chase és a Wells Fargo több mint 1000 kripto-szakértővel bővítették munkavállalói állományukat. A 2018-as adatokhoz viszonyítva:

  • ugyanazokban a munkakörökben napjainkban nagyjából 30 százalékkal magasabb fizetésre számíthatnak a kriptósok
  • a vezető szakemberek fizetése a duplájára nőtt
  • az átlagos éves fizetésemelés mértéke pedig kilenc százalékra gyarapodott

Azoknak, akik szeretnének megcsípni egy jól fizető kripto-melót, de nem akarnak az irodába járással bajlódni, érdemes szétnézniük a FlexJobs munkaerő portálon is, amely kifejezetten a távmunkákra szakosodott. Ráadásul sok esetben a világ minden pontjáról várnak jelentkezőket a hirdetők.

A PayScale kompenzációs platform fizetési adataival kombinálva a FlexJobs nemrég összeállított egy listát a portálon megjelenített kriptovaluta-állásokról.

Nagyjából ilyen munkakörökre és fizetésekre számíthatnak a home office-ra vágyó kripto-bűvészek:

  • Személyzeti vezető, elnök és operatív igazgató: évente körülbelül 144 000 dollár (45,3 millió forint)
  • Tehetségmenedzsment-igazgató: évente körülbelül 142 000 dollár (44,7 millió forint)
  • Igazgató, fúziók és felvásárlások integrációja: évente körülbelül 133 000 dollár (41,9 millió forint)
  • Ethereum vezető stratéga: évente körülbelül 126 000 dollár (39,7 millió forint)
  • Vezető szoftvermérnök: évente körülbelül 119 000 dollár (37,5 millió forint)
  • Vállalati jogtanácsos: évente körülbelül 113 000 dollár (35,6 millió forint)
  • Kvantitatív kutató: évente körülbelül 108 000 dollár (34 millió forint)
  • Senior backend fejlesztő: évente körülbelül 106 000 dollár (33,4 millió forint)

Mint látszik, nem csak az informatikai guruk próbálhatnak szerencsét a digitális valuták világában. A kevésbé technikai követelmények gyakoriak a nagy létszámú vállalatok magas szintű pozíciói esetén: ilyenek a csapatvezetés, szervezetfejlesztés, többfunkciós kapcsolatépítés, kommunikációs készségek és problémamegoldó képességek. A piac még most kezd csak igazán magára találni, és a kriptoágazat is relatíve fiatal, így érdemes most beszállni, ha valaki fontolgatja, hogy váltson.

Ne hagyd ki!