Egy nő Bitcoint tart a kezében, ami a városi kriptovaluta alapját képzi
Fotó: Unsplash.

Egy hét alatt 300 milliót hozott az első városi kriptovaluta

A Miami-i városvezetés bő egy hete indította útjára az első hivatalos „városi kriptovalutát", a MiamiCoin-t. A valuta alig néhány nap alatt egymillió dolláros, átszámítva nagyjából 300 millió forintos bevételt generált a floridai városnak.


Támogató polgármester

Bár már országok is fontolgatják a kriptovaluták elfogadását, egyes vezetők lokálisabb megoldásokban gondolkodnak. Miami polgármestere, Francis Suarez már jó ideje próbálja a városba csalogatni a kriptovaluta bányászokat, eddig több-kevesebb sikerrel. A városvezetés augusztus második hetében jelentette be a világ első városi kriptovalutájának bevezetését, amely óriási sikert aratott. A MiamiCoin pár nap alatt egymillió dollárt hozott a város konyhájára.

Ez még csak a kezdet

A MiamiCoin-hoz egyelőre csak bányászat útját lehet hozzájutni, de ez hamarosan változni fog, ugyanis a városvezetés már aktívan tárgyal az OkCoin nevű kriptovaluta kereskedelmi platformmal. Amint sikerül megállapodniuk, a felhasználók szabadon kereskedhetnek a városi valutával.

A MiamiCoin protokolljai értelmében a bányászott valuták, azaz a megtermelt források 30 százaléka a várost illeti. Miami vezetése a kriptovalutából származó tőkét arra költheti, amire csak akarja. Az új bevételi forrást elsődlegesen az infrastruktúra és a nyilvános terek fejlesztésére fogják fordítani, de a városi rendezvények és a helyi startupok is részesülhetnek a MiamiCoin megtérüléseiből.

A valuta társalapítója, Patrick Stanley elmondta, hogy a MiamiCoin minden tizedik percben gazdagabbá teszi a várost. Minél többen bányásszák a valutát, annál több pénz áramlik a városhoz, így abban reménykednek, hogy egyre több lakó fog bizalmat szavazni a MiamiCoin-nak. Az alkotók szerint érdemes lenne egy kriptovaluta kincstárat is létrehozni, amely kifejezetten a kriptopénzből származó bevételeket menedzselné.

Ne olyan hevesen

Bár Francis Suarez igazi kriptovaluta-nagykövetként szolgálja a várost, a szövetségi előírások felett neki sincs hatalma. Ez azért is probléma, mert az Egyesült Államok kormánya jelenleg nem engedélyezi a városoknak, hogy kriptovalutát birtokoljanak. Így Miami vezetősége csak akkor használhatja fel a valutákat, ha azokat előbb átváltja dollárra. Persze ez valószínűleg gondot nem, csak egy kis fejtörést jelent a döntéshozónak.

A világ első városi kriptovalutája egyelőre szárnyal, így hamarosan újabb települések követhetik Miami példáját. Valószínűleg San Francisco fogja kibocsátani a világ második városi valutáját. A CityCoins technológiai vállalat szakemberi fejlesztették ki Miami valutáját, amely a Bitcoin blokklánc hálózatára épül, így könnyedén átváltható a világ legnagyobb kriptovalutájára is.

Ne hagyd ki!